Dániában már gyakorolnak F–16-osokon az ukrán pilóták

Dániában már gyakorolnak F–16-osokon az ukrán pilóták

10:02 November 22, 2023

Közélet 1939 2 хвилини

Українська

Dániában már gyakorolnak F–16-os vadászgépeken az ukrán pilóták, igaz, még csak oktatókkal – közölte Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője keddi kijevi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő közlése szerint ezt megelőzően az ukrán pilóták a NATO-ban rendszeresített könnyűmotoros repülőgépeken gyakoroltak, ami megkönnyíti számukra az F–16-osra való átállást. Szavai szerint napról napra nő azoknak a pilótáknak a száma, akik részt vesznek az oktatókkal közös repüléseken.

Ezt követően – mint mondta – az ukrán pilóták megtanulnak önállóan repülni, majd elsajátítják a gépek harci bevetés közbeni kezelését is. Dánia mellett az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is folyik kiképzés ukrán pilóták számára. Rajtuk kívül az említett országokban képezik ki a földi irányító személyzetet is – tette hozzá Ihnat.

Ihnat október elején hozta nyilvánosságra, hogy Ukrajnában új katonai pilótacsoportok alakulnak, amelyek megtanulják az amerikai F–16-os vadászgép vezetését, és néhány pilóta már ennek a modellnek a szimulátorán tanul – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei