Kihaltnak hitt aranyvakondot találtak Dél-Afrikában

Kihaltnak hitt aranyvakondot találtak Dél-Afrikában

22:18 December 2, 2023

Közélet 1428 3 хвилини

Українська

A De Winton-aranyvakondnak (Cryptochloris wintoni) kiváló a hallása, rejtőzködő életmódot folytat, ráadásul kritikusan veszélyeztetett – sőt, egészen mostanáig az is kétséges volt, hogy nem halt-e ki teljesen.

A Re:Wild 2017-ben indított, elveszett fajok újrafelfedezését szolgáló projektjében a lista 11. helyén állt, így nem csoda, hogy a környezetvédő szervezet komoly energiát fordított a felkutatására.

A küldetés sikerrel végződött: a kutatók 2021 óta gyűjtötték a környezeti DNS-mintákat azon a területen, ahol más aranyvakond-fajok mellett a De Winton élőhelyét is gyanították.
A kutatás során négy különböző fajt azonosítottak, köztük a gyakorinak számító Chrysochloris asiaticát és a Grant-féle aranyvakondot (Eremitalpa granti), de a kutatás korai szakaszában nem találtak egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a vizsgált területen De Winton-aranyvakond is élne.

Az egyik problémát a Van Zyl-aranyvakond (Cryptochloris zyli), egy másik veszélyeztetett vakondfaj okozta, amely nagyban hasonlít a De Winton-aranyvakondra, a másikat az, hogy ez utóbbiról nem volt elég ismert genetikai adat. A kutatásokban négy különböző faj DNS-nyomait tárták fel, de nem állt rendelkezésükre elegendő adat ahhoz, hogy egyértelműen azonosítsák az eltűnt vakondot, illetve bizonyítsák, hogy a három ismerten kívül a negyedik hozzá tartozna, vagy esetleg egy új faj hagyta maga után a nyomokat.

2022-ben aztán egy dél-afrikai múzeum, az Iziko új genetikai adatokat tett hozzáférhetővé a De Winton-aranyvakondról, ezek segítségével viszont eldőlt a kérdés. A kutatáshoz egy speciálisan idomított keresőkutyát is használtak, amely elvezette a biológusokat azokra a helyekre, ahol a mintákat gyűjtötték.

2021 óta már négy aranyvakond-populációt is találtak, ebből pedig az is kiderült, hogy a De Winton-vakond jóval nagyobb területen él, mint korábban feltételezték (ahhoz képest meg pláne, hogy sokan kihaltnak hitték), ez viszont nem jelenti azt, hogy sok is lenne belőle. A populációk védelmén jelenleg több szervezet is dolgozik.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei