Adventi foglalkozás Haranglábon a Dorcas Jótékonysági Alapítvány támogatásával (videó)

Adventi foglalkozás Haranglábon a Dorcas Jótékonysági Alapítvány támogatásával (videó)

14:17 December 3, 2023

Közélet 915 2 хвилини

Advent a várakozás, a lelki feltöltődés és a megtisztulás időszaka. Ennek szellemében tartott adventi kézműves foglalkozást a Haranglábi Református Egyházközség december másodikán. A fiatalok és az idősebbek közösen készíthették el adventi koszorúikat. A rendezvényt a Dorcas Ukrajna jótékonysági alapítvány „Közösségi védőháló” programja támogatta, melynek a legfontosabb feladata, hogy az időseket támogassa és elősegítse, hogy a szépkorúak a továbbiakban is érezzék: fontos részei a közösségeknek. Haranglábon most először tartottak ilyen nagyszabású adventi foglalkozást. A résztvevők egyénileg készíthették el ünnepi asztaldíszeiket, amiben Marusinecné-Kovács Éva virágkötő segített nekik. Fontos hogy minden közösségben legyenek olyan programok, amelyek teret biztosítanak arra, hogy a helyiek kibeszélhessék magukat, ezáltal is támogassák egymást, vélekedett az egyik helyi résztvevő anyuka. Vidékünk kis településein nyilvánvalóan sokkal kevesebb lehetőség van a fiataloknak is arra, hogy együtt legyenek egy- egy eseményen a kortársaikkal, ezért is örültek a hittanosok a mostani alkalomnak.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei