karpat.in.ua

Az EU kész segíteni Ukrajnának az Oroszország által elkövetett ökológiai bűncselekmények kivizsgálásában

Az Európai Unió kész segítséget nyújtani Ukrajnának az orosz ökológiai bűncselekmények felderítésében, mivel ezek nagy léptékűek, de ezen bűncselekmények jogi háttere nem egészen egyértelmű.

A háború következtében Ukrajna ökológiájában okozott kárt 56,7 milliárd euróra becsülik, számolt be a DW Nils Berndtre, az Európai Bizottság igazságügyi igazgatóságának vezérigazgatóhelyettesére hivatkozva. Elmondása szerinte „az Ukrajnában elkövetett feltételezett környezeti bűncselekmények mértéke óriási”.

„Korábban nem találkoztunk hasonló helyzettel. Ezeknek a bűncselekményeknek nem egészen egyértelmű jogi háttere” – ismerte el.

Elmondása szerint az Európai Bizottság és az EU-tagállamok szakosított szervei készek segíteni Ukrajnának a feltételezett orosz ökológiai bűncselekmények kivizsgálásában.

Berndt hangsúlyozta, hogy a modern történelemben már vannak olyan esetek, amikor az országok kártérítést kaptak a katonai konfliktusok következtében nekik okozott környezeti károkért.

A DW megjegyezte, Kijev 56,7 milliárd euróra becsüli a háború következtében Ukrajna környezetében okozott környezeti károkat. Ukrajna a világon az egyik legnagyobb aláaknázott területtel rendelkező ország- 30%.

Az ukrajnai orosz ökocídium legnagyobb bűntényének nevezi Ruszlan Sztrilec ukrán környezetvédelmi és természeti erőforrások minisztere a Kahovkai Erőmű gátjának ez év júniusi felrobbantását, amelyet az orosz megszállók követtek el.

A miniszter szerint legalább 20 évbe telik azoknak az erdőknek és nemzeti parkoknak a helyreállítása, ahol folytatódnak a harci cselekmények.

Emellett Sztrilec adatai szerint a hadműveletek már „150 millió tonna üvegházhatású gázok kibocsátásához vezettek a légkörbe”.

Az ukrán hatóságok nemcsak rögzítik, hogy az orosz hadsereg becsléseik szerint naponta milyen károkat okoz az ország természeti erőforrásaiban, hanem dokumentálják az ezekhez vezető konkrét akciókat is. A háború kezdete óta Ukrajnában hivatalosan 2900 ilyen bűncselekményt regisztráltak.