karpat.in.ua

Karácsonyi ajándékokkal érkezett Kárpátaljára a Magyar Református Szeretetszolgálat (videó)

150 névre szóló karácsonyi ajándék érkezett a Veszprém vármegyei óvodásoktól Kárpátalja 5 oktatási-nevelési intézményébe. A csomagokat a Magyar Református Szeretetszolgálat hozta el vidékünkre. Elsőként a Badalói Margaréta Református Óvodát látogatták meg, ahol a gyerekek rövid karácsonyi előadással fogadták a vendégeket. A szeretetszolgálat munkatársait Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke fogadta, aki kiemelte, hogy az ajándékozás azt is szimbolizálja, hogy az egész Kárpát-medence összefog a kárpátaljai magyarokért. A Magyar Református Szeretetszolgálat a háború kezdete óta számos olyan programot indított el, amelyek által támogatják a Kárpátalján élőket, ezt mind azért tesszük, hogy az itt élők is minél jobban érezzék azt, hogy nincsenek egyedül a bajban, mondta Kálmán Csaba tiszteletes. Az ajándékokat hálás szívvel fogadták az óvoda munkatársai is. Pápai Szilvia az óvoda vezetője kiemelte, hogy az a támogatás nem csak a gyermekeknek, de szüleiknek is öröm, hiszen ez által is egy ki tehertől szabadulnak meg az anyaországi támogatásnak köszönhetően. A badalói látogatást követően, a református szeretetszolgálat munkatársai Gutra, Tiszaágtelekre és Szolyvára is ellátogatnak, ahol még több gyerek számára teszik boldoggá az adventi várakozást.