Helyben képezik majd ki a német imámokat

Helyben képezik majd ki a német imámokat

16:01 December 15, 2023

Közélet 1325 4 хвилини

Németországban képezik majd ki az ott szolgálatot teljesítő imámokat Berlin és Ankara csütörtöki megállapodása szerint.

Lépésről-lépésre szüntetnék meg azt a több évtizedes gyakorlatot, hogy Törökországban kiképzett imámokat küldenek németországi szolgálatra – közölte a német szövetségi belügyminisztérium.

A minisztérium szerint erre azért van szükség, mert a hitszónokok török köztisztviselőként dolgoznak Németországban, és Ankara utasításait követik, ráadásul hiányos ismeretekkel rendelkeznek a német társadalom életéről. „Olyan papokra van szükségünk, akik beszélik a nyelvünket, ismerik az országunkat, és kiállnak az értékeink mellett” – jelentette ki Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter.

 A megállapodás értelmében az imámképzésre csak iszlámteológia-szakon végzett emberek jelentkezhetnek, akik egy három részes tanfolyam sikeres elvégzése után válhatnának imámmá. E szerint évente mintegy száz új imámot képeznének ki, akik fokozatosan váltanák le a török állami vallásügyi hivatal (Diyanet) Németországba delegált ezer fős állományát.

A képzés moduljai: német nyelvoktatás, iszlám hitoktatás és német történelem, valamint társadalmi-politikai kérdések és értékek. „Ez egy fontos mérföldkő az integráció és a németországi muszlim közösségek életében” – tette hozzá Faeser.

 „Azt akarjuk, hogy az imámok részt vegyenek a felekezetközi párbeszédben, és megvitassák a társadalmunkat foglalkoztató, vallással kapcsolatos kérdéseket” – tette hozzá Faeser.

A bejelentéssel egy időben Berlin közölte, hogy a külföldi befolyás csökkentése érdekében a Diyanet által delegált imámok szakmai felelőssége 2024-től már nem a török főkonzulátusokat, hanem a Török Iszlamista Vallási Intézmények Unióját (DITIB) terheli, ami a legnagyobb iszlám szervezet Németországban.

 A németországi eifel-dahlemi Ditib-Akadémia kétéves szunnitaimám-képzését 2020 óta 25 hallgató fejezte be, a jelenleg futó képzésen 35-en vesznek részt, 11 férfi és 24 nő. Ezzel párhuzamosan államilag támogatott imámképzés folyik az osnabrücki székhelyű Iszlám Kollégiumban (IKD) is, ahol 2022 szeptemberében 26 hallgató szerzett bizonyítványt.

Berlin jelenleg a két – szervezetileg egymástól függetlenül működő – intézmény együttműködésének előmozdításán dolgozik, amely így éves szinten mintegy 500 ezer euróba fog kerülni.

A kormány álláspontja szerint a tervezett szabályozás előnye, hogy a hitszónokok mondanivalójának és cselekedeteinek felelőssége ezentúl kizárólag az adott egyesületre vagy szervezetre hárul, nem pedig egy idegen állam hatóságára.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei