A mozgósításnak nincs alternatívája – Budanov

A mozgósításnak nincs alternatívája – Budanov

20:12 December 17, 2023

Közélet 1701 3 хвилини

Українська

A mai állapotok szerint több mint egymillió katona van az ukrán védelmi erőkben, és mozgósítás nélkül semmilyen toborzás nem fedezi ezeket az igényeket – jelentette ki vasárnap Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője a 2024: kihívások és kilátások elnevezésű kerekasztal-konferencián, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Budanov kifejtette, hogy mindazok, akik harcolni akartak vagy készen álltak Oroszország teljes körű inváziójakor, vagy már a védelmi erők különböző egységeiben voltak, vagy az év első felében csatlakoztak a fegyveres erőkhöz. Objektív okokból ezekből az emberekből nem sok marad a hadsereg soraiban – tette hozzá.

„Ez tény, ezt meg kell érteni és el kell ismerni. Ilyen mennyiséggel mozgósítás nélkül semmilyen toborzás nem fedezi az igényeinket. Ez hasonló probléma, mint a lőszer, mert hatalmasak a mennyiségek. Összességében az ukrán hadsereg most – ezt kissé feltételes számnak nevezem, mert államtitok közelébe kerültünk – egymillió százezer főt tesz ki. Ilyen mennyiséget semmilyen toborzás nem fedhet le. Kizárólag a mozgósítás” – mutatott rá a fő katonai hírszerző.

Budanov hozzátette azonban, hogy a mozgósítással összefüggésben egy másik kérdés is felmerül – a motiváció. „Mindegy, hogy hány embert mozgósítunk erőszakkal vagy nem erőszakkal, valamilyen trükkel vagy a törvényi normáknak megfelelően, a hatékonyság szinte nulla lesz. Elvileg mostanában ez történt, ezt is őszintén el kell ismerni. Ezért még annak a gondolatát sem engedhetjük meg, hogy a mozgósítástól el lehet tekinteni. Ez nem lehetséges” – hangsúlyozta.

A tábornok kifejtette: manapság Ukrajnában nincs olyan sok ember, aki bármit hajlandó lenne tenni, legkevésbé háborúzni. „Ez van ma. Veszteségek lesznek, és ezt a létszámot állandó szinten kell tartani” – mutatott rá Kirilo Budanov.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei