Nemzetközi civil támogatással újul meg a csongori óvoda (videó)

Nemzetközi civil támogatással újul meg a csongori óvoda (videó)

14:45 Január 19, 2024

Közélet 1196 3 хвилини

Українська

Bozó Zsuzsanna budapesti önkéntes az ukrajnai orosz agresszió kezdete óta már számos segélyakciót szervezett Kárpátalján. A jelenleg zajló projekt keretében a csongori óvoda teljes belső felújítását és bútorcseréjét tűzték ki célul. Alex Davern, texasi üzletember már a harmadik ukrajnai projektben vesz részt. Ez alkalommal sikerült egy támogatói csapatot is megszerveznie, akik nem csak finanszírozzák a felújítást és a bútorok megvásárlását, hanem az összeszerelésükben segítenek. Polcok, asztalok, székek, öltözőszekrények. A támogatók mindent Magyarországon vásároltak meg alkotóelemekre bontva. A bútorok összeszerelésében a csongoriak is közreműködtek, hiszen elsősorban a helyiek számára fontos, hogy a gyermekeik egy modern, jól felszerelt óvodába járhassanak. A csongori Misi Mókus óvoda belső felújítása egy hónappal ezelőtt kezdődött szintén a külföldi támogatók finanszírozásával. Első körben az épület egyik felében fejezték be a munkálatokat. Éppen az utolsó simításokat végzik. Helyükre kerülnek a pocok, függönytartók és persze a bútorzat, amelyet szakember állított össze. A szorgos kezek munkája nyomán a bútorok a gyorsan a helyükre kerültek. Nem csoda, hiszen minden darabot az előzetes felmérések alapján vásároltak meg. A legérintettebbek, az óvodások birtokban is vették az elkészült csoport szobákat. Csodálkozva tapasztalták, hogy az ő Misi Mókus ovijuk jócskán megváltozott. A nagyobbik játszóban meglepetés is várta őket: édesség, popcorn és filmvetítés. Csupa pozitív tapasztalat. A község elöljárója elmondta: a beruházás nagy segítség a település számára főleg eben a nehéz időszakban. A támogatók a felújítással 44 csöppség számára biztosítanak modern körülményeket. A munkálatok a tervek szerint tavasszal befejeződnek. Azt követően kerül helyére a többi bútor is, amelyeket a támogatók már meg is vásároltak.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei