karpat.in.ua

Magyarország segít! - MCC est Beregszászon (videó)

2022. február 24, ez a dátum minden ukrajnai tudatában egy életre bevésődött, hiszen Oroszország megindította azt a háborút, aminek következtében millióknak kellett elhagyniuk otthonaikat. A biztonságot jelentő európai országok határain már aznap, emberek százezrei kívántak belépni. Így volt ez Magyarország esetében is, ahová az elmúlt majd két évben több mint 1 millió 200 ezer ukrán állampolgár lépett be. Ezen személyek közül, több mint 640 ezer személy kért bármily nemű segítséget, és több mint 40 ezren kérelmeztek menekült státuszt az országban. Ez idő alatt Magyarországon számos befogadó központ jött létre, a kérelmezőknek szállást, oktatást és munkát biztosítanak. Többek között ezekről is szó esett azon az előadáson, amit Pál Norbert, az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos tartott az év első MCC estjén a Mathias Corvinus Collegium beregszászi központjában. Fontos, hogy fiataljaink mindennapjaiban is megjelenjen a felelősség vállalás, erre pedig az egyik legjobb példa az, amit Magyarország tett és tesz mind a mai napig, emelte ki stábunknak Dobsa- Német Beáta, az MCC kárpátaljai kirendeltségének vezetője. Hálával tartozunk Magyarországnak, hiszen majd 2 éve folyamatos a segítségnyújtás, mint az országhatárokon belül, mint pedig itt Kárpátalján és Ukrajnában, emelte ki Petei Judit a Kárpátaljai Megyei Tanács KMKSZ frakciójának képviselője. Az előadáson Pál Norbert kormánybiztos vázolta az elmúlt időszak történéseit, és kiemelte, Magyarország kormánya a továbbiakban is elkötelezett az iránt, hogy támogassa és segítse az orosz-ukrán háború elől menekülőket.