Előkerült egy száz éve eltűnt Klimt-festmény

Előkerült egy száz éve eltűnt Klimt-festmény

18:24 Január 27, 2024

Közélet 1143 2 хвилини

Українська

Előkerült egy Gustav Klimt-festmény, amit 1925 óta nem láthatott a nyilvánosság – írja a BBC. A Lieser kisasszony portréja a 20. század elején még a jómódú zsidó Lieser család tulajdonában volt, de a század közepére már nyoma veszett.

A jelenlegi tulajdonosai szerint legalább a ’60-as évek óta náluk van a festmény, de a Lieser család jogi örököseivel közösen úgy döntöttek, hogy az im Kinsky aukciósházon keresztül árverésre bocsájtják.

Egy műalkotással foglalkozó jogász az osztrák újságíróknak azt mondta, hogy egyelőre nem találták semmi nyomát annak, hogy a festményt a második világháború előtt vagy közben lopták volna el a Lieser családtól.

„Ilyen ritkaságú, művészi jelentőségű és értékű festmény évtizedek óta nem volt kapható a közép-európai műtárgypiacon”– írta közleményében az aukciósház.

A festményt április 24-én tervezik árverésre bocsátani, addig pedig az Egyesült Királyságban, Svájcban, Németországban és Hongkongban is bemutatják. Az im Kinsky szerint a portré valószínűleg több, mint 54 millió dollárt, azaz 20 milliárd forintot is érhet. Ez nem olyan meglepő, hiszen a művész egy másik alkotását, a Hölgy legyezővel című festményét 28 milliárd forint értékűre becsülték, de júniusban 30 milliárd forintnyi dollárért kelt el.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei