karpat.in.ua

Meghirdették a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszát (videó)

Már jelentkezhetnek a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a több ezer egyéb nyeremény egyikét. A Határtalanul Program a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának szakmai koordinációjával valósul meg. A vetélkedő célja, hogy a nemzeti összetartozás és az együtt gondolkodás örömét közvetítse a fiataloknak, közösséget teremtsen az anyaországi és a határon túli fiatalok között. A vetélkedőben a pedagógusokat is díjazzák, a nagy döntőbe jutott osztályok esetében valamennyi pedagógus 100 ezer forintos ösztöndíjban részesül. A részleteket a hatartalanul.net oldalon találják az érdeklődők.