A hadköteles ukránokat védői igazolvánnyal látják el az „okos mozgósítás” érdekében – Arahamija

A hadköteles ukránokat védői igazolvánnyal látják el az „okos mozgósítás” érdekében – Arahamija

13:44 Február 10, 2024

Közélet 1788 3 хвилини

Українська

A Legfelső Tanács védői igazolvány bevezetését tervezi a hadköteles állampolgárok számára az „okos mozgósítás” érdekében – jelentette ki David Arahamija, a Nép Szolgája párt parlamenti frakcióvezetője, a nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottság tagja az ukrán televízió non-stop háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Arahamija elmondta, hogy az ukránok nincsenek megelégedve a katonai toborzókkal, akik az utcán fogdossák össze a hadköteleseket. Ezért a Legfelső Tanács alternatív módot keresett a mozgósítás végrehajtására – tette hozzá. Mint kifejtette, ehhez mindenkit egy rendszerben kell összegyűjteni. A Legfelső Tanács már elfogadott egy törvényt, amely lehetővé teszi az elektronikus nyilvántartás létrehozását az Oberih rendszerben, és az úgynevezett védői igazolványok kiadását – emlékeztetett.

„Ha emlékeznek, amikor a COVID volt nálunk, mindenkinek hasonló generált igazolással kellett járnia, amiből kiderült, hogy be van-e oltva vagy sem. Ilyen lesz a védői igazolás, amit vagy az interneten keresztül, vagy a területi toborzási és szociális támogatási központokban (TCK) kapnak meg a hadkötelesek. Ez azért van, hogy tudjuk, elméletileg hány embert lehet behívni, és ily módon megszervezni az úgynevezett „okos mozgósítást”– magyarázta a kormánypárti frakcióvezető. Hozzátette: az ilyen igazolvánnyal rendelkező férfiakat értesíteni lehet a mozgósítás körülbelüli időpontjáról, hogy felkészülhessenek.

A honatya szerint az igazolványok kiállítása nem történhet önkéntességi alapon, de a Védelmi Minisztérium által javasolt kényszerítéssel sem. „Ugyanakkor valamiféle kényszernek kell lennie. Még nem tudjuk, hogy ez mi lesz, keresni fogjuk az egyensúlyt. Szerintem találunk egy kompromisszumos megoldást, ami egyrészt ösztönöz, másrészt bünteti a visszautasítást. Vagy a végén azt mondják az embereknek, járjanak tovább az utcán, nincs szükség elektronikus behívókra” – mondta David Arahamija.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy 2023 december végén Ukrajnában elindult az Oberih elektronikus hadköteles nyilvántartást. Ehhez Védelmi Minisztérium, a vezérkar, a TCK-k és egyéb struktúrák kaptak hozzáférést, a hadkötelesek pedig maguk is ellenőrihetik benne az adataikat, amihez fel kell venniük a kapcsolatot a TCK-val.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei