karpat.in.ua

2024-ben is folytatja munkáját a Katolikus Karitász orvosmissziója Kárpátalján (videó)

2024-ben is folytatja egészségügyi szűréseit a Katolikus Karitász orvos missziója Kárpátalján. Ezúttal az ungvári járási Ráton, a Szent Mihály család típusú gyermekotthonban fogadták a pácienseket. A gyermekotthon rehabilitációs központjában zajlottak a vizsgálatok. Sok gyermek számára ismerős a helyszín, hiszen egyébként is járnak ide különböző foglalkozásokra. A Katolikus Karitász Orvos missziója 2017 óta végez szűréseket Kárpátalján. Több orvos rendszeresen részt vesz a misszió munkájában. Az orvos misszió Vojcek László professzor kezdeményezésére kezdte el működését. Kezdetben a gyermekek fogászati, szemészeti és ortopédiai vizsgálatával. Ma már a felnőttek számára is végeznek vércukor mérést, nőgyógyászati rák szűrést és EKG vizsgálatot. A Karitász orvos missziója hat esztendővel ezelőtt indította el ingyenes határon túli prevenciós szűrővizsgálatait, akkor nyolc fős orvos csapattal. Azóta a számuk megtízszereződött. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a Kárpátalján élőknek korábban is szükségük volt a támogatásra, amióta pedig a háborús szörnyűség az élet részévé vált, ez még inkább szükséges. Ez volt 67. alkalom, amikor a Katolikus Karitász orvos missziója határon túli magyar közösségben végzett szűrővizsgálatot. Összesen több mint 150-en jelentkeztek, nem csak a ráti Szent Mihály Gyermekotthon lakói, hanem a környékbeli településeken élők is.