Az Ukrajna ellen bevetett észak-koreai rakétákban nyugati alkatrészek is vannak

Az Ukrajna ellen bevetett észak-koreai rakétákban nyugati alkatrészek is vannak

16:06 Február 21, 2024

Közélet 528 3 хвилини

Az Észak-Korea által Oroszországnak szállított és Ukrajna ellen bevetett ballisztikus rakéták számos olyan alkatrészből állnak, amelyek amerikai vagy európai vállalatokhoz vezethetők vissza – jelentette kedden a brit Conflict Armament Research (CAR) intézet.

A szervezet jelentése szerint az ukrajnai háborúban bevetetett, Harkivban megtalált észak-koreai rakéta maradványait megvizsgálva megállapították, hogy az összesen 290 alkatrész 75 százaléka az Egyesült Államokban lévő vállalatokhoz köthető. Számos alkatrészen keltezés is található, melyek azt mutatják, hogy az elmúlt három évben készültek – áll a jelentésben.

A szervezet szerint az orosz sereg által bevetett rakéta alkatrészeinek további 16 százaléka Európában, 9 százaléka pedig Ázsiában bejegyzett társaságokhoz köthető, és a nyugati alkatrészek javarésze a rakéta navigációs rendszeréért felelős.

A jelentés arra is utal, hogy a jelek szerint Phenjan képes volt valamilyen módon megkerülni a nukleáris fegyverkezése miatt ellene kivetett ENSZ-szankciókat, illetve, hogy az ország jelentős mértékben függ az importtól.

Az alkatrészek 26 olyan céghez vezethetők vissza, amelyek az Egyesült Államokban, továbbá Németországban, Hollandiában, Svájcban, illetve Kínában, Tajvanon, Japánban és Szingapúrban működnek. A jelentés azonban nem nevezte meg a konkrét vállalatokat, ugyanis nincs bizonyíték arra, hogy szándékosan szállítottak volna az alkatrészeket Észak-Koreába.

A londoni székhelyű szervezet, amelyet részben az Európai Unió finanszíroz, háborús területeken használt fegyverrendszereket vizsgál, hogy feltárja a fegyvergyártás ellátási láncát és a fegyverek eredetét.

A háború kitörése óta a Fehér Ház többször is közölte, hogy Oroszország Észak-Koreából szerez be katonai felszereléseket, hadianyagokat, amelyeket Ukrajna ellen vet be.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei