karpat.in.ua

Polgáraitól kéri egy amerikai állam, hogy szállást adjanak a migránsoknak

Az amerikai Michigan államban elvárják a polgároktól az újonnan érkezett menekültek támogatását: fogadják a migránsokat a repülőtéren, valamint segédkezzenek a migránsoknak a kezdeti lakhatás biztosításában, a gyermekek iskolai beiratkozásában, és támogassák a felnőttek munkába állását.

Michigan állam arra kéri a lakosságot, hogy a déli határon kialakult válság miatt segítsen a migránsok elhelyezésében és letelepítésében – közli a Fox News. „A programok előmozdítják, hogy Michigant a lehetőségek otthonává tegye bevándorló, menekült és etnikai közösségeink számára” – mondta Poppy Hernandez, a Global Michigan információs központ igazgatója.

Várd a reptéren!

Michigan állam egyenlőségért és befogadásért felelős vezetője szerint a menekültek letelepítésének célja, hogy egy mindenki számára befogadóbb Michigant építsenek, és ebben kérte minél több michigani lakos segítségét.

Az önkéntesekkel kapcsolatos elvárásokat Hernandez így fogalmazta meg: támogatniuk kellene az újonnan érkező menekülteket már az üdvözlésükkel a repülőtéren, a kezdeti lakhatás biztosításával és előkészítésével, a gyermekek iskolai beiratkozásával és a felnőttek munkába állásának segítésével. Az állam munkaügyi és gazdaságfejlesztési minisztériuma közölte, hogy a menekülteket támogató program keretében az önkénteseknek legalább 90 napra el kell kötelezniük magukat.

Egy plusz szoba önnél?

A migránsok Kubából, Haitiről, Nicaraguából és Venezuelából érkeznek.

Az amerikai hírtelevízió felidézi: tavaly a massachusettsi tisztviselők kérték arra a lakosokat, hogy nyissák meg lakásuk ajtajait, mivel a migránsmenhelyek akkoriban megteltek. Kim Driscoll alkormányzó akkor így fogalmazott: „A legfontosabb, hogy ha van egy plusz szoba vagy lakrész az ön otthonában, kérjük, fontolja meg egy család befogadását.

A lakhatás és a menedék a legsürgetőbb szükségletünk! Váljanak szponzorcsaláddá!”

Dühös helyi lakosok

Mindeközben New York és Chicago a migránsok által elkövetett bűncselekményekkel küzd – teszi hozzá a Fox News.

Az amerikai hírtelevízió szerint emellett erőteljes a lakosok ellenállása, akik dühüknek és aggodalmuknak adtak hangot a beáramlás miatt.

Az említett városokban a migránsok menedékhelyei nagyrészt megteltek, és ez kényszerítette arra a tisztviselőket, hogy a délről folyamatosan érkező migránstömegeket más területeken helyezzék el.

(hirado.hu)