A kárpátaljai fiatalok tisztában vannak az igényeikkel, de nem túl aktívak a megvalósításukban (videó)

A kárpátaljai fiatalok tisztában vannak az igényeikkel, de nem túl aktívak a megvalósításukban (videó)

16:35 Február 28, 2024

Közélet 997 3 хвилини

Українська

Tavaly, év végén közel kétezer kárpátaljai fiatal vett részt egy regionális szintű felmérésben. A járásonként adott válaszok többnyire reprezentatív jellegűek, kivéve a Rahói járást: ott kevesebb mint 50 lakos vett részt az igények elemzésében. A felmérés eredményeit egy kézikönyvbe foglalták, amely digitális formában áll majd az érdeklődők rendelkezésére, egy nyomtatott példányt pedig megküldenek minden kistérségnek, pontosabban a helyi önkormányzatok illetékes osztályának. A felmérés szerint a fiataloknak a szabadidő eltöltéséhez szükséges közösségi térre van a legnagyobb szükségük. Ez különösen igaz a Csapi, Nagylucskai, Iványi és Bilkei kistérségekre. A hegyvidéki településeken hiányzik a sportinfrastruktúra. A válaszadók több mint fele azt is jelezte, hogy érdeklődik a kulturális tömegrendezvények, például vásárok, fesztiválok vagy sportversenyek iránt. Ugyanakkor nem mindenki kész arra, hogy közvetlen résztvevője vagy akár szervezője legyen az ehhez hasonló attrakcióknak. A felmérés egyik legmagasabb mutatója a változás iránti vágyban mutatkozott meg. A fiatalok azonban nem állnak készen arra, hogy ezeket véghezvigyék: arra várnak, hogy azt valaki más tegye meg. A válaszadók között figyelembe vették az áttelepült fiatalok véleményét is, akik a megkérdezettek 8%-át tették ki. Nekik is hasonló szükségleteik vannak, mint a kárpátaljai lakosoknak, de ők készek dolgozni és részt venni a rendezvényeken. A kézikönyv egyfajta útmutatás a civil szervezetek, diák- és ifjúsági tanácsok, valamint a helyi kistérségek vezetői számára, akik így jobban megérthetik, hogy mire van szükségük a fiataloknak. Ugyanakkor a felmérés eredménye felrázhatja azokat a fiatalokat is, akik tisztában vannak a saját igényeikkel, de nem sietnek azok megvalósításával. A közösségi terek hatékony kialakítása, a megfelelő feltételek megteremtése, a fiatalok támogatása és készségfejlesztése fogja eldönteni, hogy az új generáció a közösségük javára fog-e dolgozni, vagy azon kívül keres jobb életet.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei