karpat.in.ua

Közvélemény-kutatás: megnőtt azon ukránok száma, akik szerint a Nyugat belefáradt a háborúba

Idén februárban az ukránok 44%-a gondolta úgy, hogy a Nyugat belefáradt az ukrajnai háborúba. Ugyanakkor tavaly októberben az ukránok mindössze 30%-a volt ezen a véleményen. Ezt igazolják a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet felmérési adatai, amelyet február 17-e és 23-a között végzett.

„2022 végén az ukránok mindössze 15 százaléka gondolta úgy, hogy a Nyugat elfáradt Ukrajnától, gyengül a támogatottság, és a Nyugat engedményeket szeretne Ukrajnától Oroszországnak. Egy évvel később, 2023. október elején az ebben hívők aránya elérte a 30%-ot, 2024 februárjában pedig már a 44%-ot” – áll a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet közleményében.

A szociológusok adatai szerint az ország minden régiójában megnőtt azok száma, akik szerint a Nyugat fárad, és gyengül a támogatottság.

Ugyanakkor azok aránya, akik úgy vélik, hogy a Nyugat továbbra is a legjobb tudása szerint támogatja Ukrajnát, és eléri a 49%-ot.

A felmérés telefonos interjú módszerével történt. Összesen 1052 válaszadót kérdeztek meg.