Saját márkás élelmiszereket adományozott az MRF a nagydobronyi gyermekotthon részére (videó)

Saját márkás élelmiszereket adományozott az MRF a nagydobronyi gyermekotthon részére (videó)

18:00 Március 1, 2024

Közélet 525 3 хвилини

Több mint 2 millió forint értékű tartós élelmiszert adományozott a Magyar Református Szeretetszolgálat a nagydobronyi református gyermekotthon részére. A termékek különlegessége, hogy ezúttal a támogatottakból váltak támogatók. A kézzel készült finomságok ugyanis a magyarországi Felzárkózó települések programba bevont, vagyis a legszegényebb falvakban készültek. A tészta, gyümölcslevek, lekvárok, befőttek és méz a gyermekotthon raktárába került. Egy része pedig rögtön a konyhába. Mint kiderült épp jókor jött az utánpótlás. Akik meg is kóstolhatták, mit is hozott a református szeretetszolgálat, hiszen közeledett az uzsonna ideje. Ahogy mondani szokás a puding- és itt tegyük hozzá minden más finomság- próbája az evés. A gyerekek megízlelhették a gyakorlatilag házi készítésű termékeket. Némileg lekváros arcocskáikra kiült a mosoly, ami azt jelenti, jöhet máskor is. Katkó Andrea, igazgató a gyermekotthon minden lakóját ismeri. Persze ez fordítva is igaz. Főleg a kisebbek gyakran kötnek ki az ölében és puszik is elcsattannak. A vezetőnő azt mondja nem könnyű feladat ilyen válságos időszakban biztosítani a gyermekotthon működését annál is inkább, mert kizárólag adományokból, pályázatokból tartják fenn magukat. Ráadásul egyebek mellett a háború miatt egyre több magára hagyott csöppséget kénytelenek befogadni. A megnövekedett igényekre reagált a református szeretetszolgálat ezzel a szállítmánnyal. A férőhelyek bővítésében is segítséget nyújtanak majd. Katona Viktória hozzátette: a református szeretetszolgálat a három szoba felújítását 4 millió forint értékben fogja támogatni.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei