Új módszerrel figyelik meg a pedofíliával gyanúsított személyeket

Új módszerrel figyelik meg a pedofíliával gyanúsított személyeket

22:05 Március 5, 2024

Közélet 636 3 хвилини

Українська

Pedofil és gyermekek sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények gyanúsítottjainak megfigyelésére szolgáló új módszerre derült fény amerikai bírósági dokumentumokból. A mobilos értesítésekben lévő adatok segítségével azonosíthatják a feltételezett bűnözőket. Kritikus hangok arra is figyelmeztetnek, hogy ezt más célokra is használhatják a kormányzatok.

Mobilos értesítések segíthetnek lecsukni a bűnözőket – nagyon röviden így lehetne összefoglalni az FBI által is alkalmazott módszert, amit pedofíliával, terrorizmussal és gyilkossággal gyanúsított személyek esetében is bevetnek.

Nemrégiben derült fény arra, hogy a kormányzatok gyakorlatilag bárkit megfigyelhetnek az értesítései révén, de már az Apple és a Google is megköveteli ehhez a bírósági végzést.

A The Washington Post most bírósági jegyzőkönyvek átfésülésével eredt a módszer nyomába, és legalább 130 olyan végzést talált, amit az FBI nyújtott be értesítésadatok megfigyelésére.

A szövetségiek ezekben azt kérték nagy techcégektől – Apple, Google, Meta – hogy adják át a gyanúsítottak értesítésadatait egy adott alkalmazást illetően. Ezek között voltak állítólag olyan appok is, amelyek egyébként névtelen kommunikációt tesznek lehetővé.

Gizmodo megjegyzi: az értesítések fontos metaadatokat tartalmaznak, melyek vizsgálata révén akár az alkalmazást használó ember is azonosítható. Az ilyen értesítésadatok ugyanis alapvetően az operációs rendszer fejlesztőjének szerverein tárolódnak.

Míg a pedofilok és terroristák megfigyelése üdvözlendő lehet, a The Washington Post kiemelte a kritikusokat is, akik szerint a módszerrel olyan személyek megfigyelése is lehetővé válhat, akik – szemben a korábban említett egyénekkel – adott esetben nem követtel súlyos bűncselekményt. Ilyenek lehetnek a politikai aktivisták is.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei