karpat.in.ua

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjével tárgyalt Viktor Mikita

Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője Lehel Lászlóval, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai vezetőjével táragyalt.

„A Lehel úr vezette adományozó szervezet munkája nem igényel külön bemutatkozást. Bátran állíthatom, hogy a nagyszabású háború kezdete óta az egyik legeredményesebb karitatív szervezet” – írta Mikita.

Infrastrukturális projektek a belső menekültek támogatására, egészségügyi központok felszerelése – mindezt már nemcsak Kárpátalján, hanem az ország más régióiban is megvalósították.

„Nincs olyan megkeresés, amelyre magyar partnereink ne válaszolnának. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a háború első hónapjaiban elviseljük a térség kistérségeit sújtó kritikus terhelést” – tette hozzá. A megbeszélésen több olyan projekt is szóba került, amely Kárpátalján megvalósítható a frontrégiókból érkező gyerekek számára.

„Köszönetet mondtam Lehel László odaadó munkájáért, valamint hálámat fejeztem ki Magyarország Kormányának, hogy ebben a mindannyiunk számára nehéz időszakban odafigyel az ukránok szükségleteire” – olvasható kormányzónk bejegyzésében.