karpat.in.ua

Felújították Ekkel György nemzetőr sírját Beregszászban

Az 1848–49-es szabadságharc nemzetőrének, Ekkel Györgynek a magyar kormány támogatásával felújított sírját március 25-én adták át a beregszászi római katolikus temetőben.

Az ünnepélyes átadó Magyarország Beregszászi Konzulátusának szervezésében valósult meg. Az eseményen Gyebnár István beregszászi ügyvivő konzul elmondta: nagy jelentősége van annak, hogy sikerült felújítani a síremléket, mely sajnálatosan megrongálódott. Ezáltal Beregszász egy újabb ’48-as emlékművel gazdagodott.

Beszédet mondott a rendezvényen Jakab Eleonóra, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke is, aki a szövetség tagjaival együtt sokat tett a neves beregszásziak sírhelyekeinek feltérképezése, gondozása és felújítása ügyében.

Az eseményen Fábián Márta, a Beregszászi Városi Tanács képviselője Ekkel György dédunokájának, Csanádi Györgynek az írásai alapján ismertette a nemzetőr élettörténetét. Ekkel egyetemi hallgatóként csatlakozott a honvédséghez, 1849-ben századosi rangot kapott. Összesen 13 csatában vett részt, többek között a pákozdiban is. A turcseki ütközet során tanúsított hősiességéért vitézségi érdemrendet kapott. 1865-ben telepedett le Beregszászban, ahol a későbbiekben a beregszászi római katolikus egyház gondnoka lett. Élete során több pozíciót is betöltött: főszolgabíró lett a Huszti járásban, de dolgozott a nagyszőlősi és beregszászi törvényszéknél is, valamint a Megyei Honvédegylet elnöke is volt.

Az eseményen Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta: a mai nem könnyű időszakban reményt adó az a példa, amelyet az 1848–49-es események hőseinél láthatunk. Mint fogalmazott: egy ilyen megemlékezésnek a tanulsága az is, hogy a temető nemcsak az elmúlásnak és az elbúcsúzásnak a színtere, hanem erőforrás is, amelyből meríteni lehet.

Az átadón családtagjaival együtt jelen volt Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár igazgatója, aki Ekkel György ükunokájaként vett részt az eseményen.

(ev/Kárpátalja hetilap)