Voliny megyében a határövezeti turistatelepek kötelesek átadni a határőrségnek a vendégek listáját

Voliny megyében a határövezeti turistatelepek kötelesek átadni a határőrségnek a vendégek listáját

13:13 Április 3, 2024

Közélet 1393 2 хвилини

Українська

Voliny megyében a kötelezték az üdülőhelyek tulajdonosait, hogy adják át az Állami Határőrszolgálatnak a vendégeik teljes listáját – számolt be az rbc.ua hírportál a Szuszpilne tévécsatorna közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint Olha Cseren, a Koveli Járási Katonai Adminisztráció vezetője elmondta, hogy a Sacki Közösség 5 kilométeres határövezetében találhatók a Pulemec, Piscsanszke- és Piszocsne-tavak. Az ott működő vállalkozásoknak és rekreációs komplexumoknak külön engedélyt kell beszerezniük az Állami Határőrszolgálattól – tette hozzá. Mint megjegyezte, ugyanez vonatkozik az ottani nyaralást tervező turistákra is.

Bohdan Timosuk, a sacki közösségi tanács titkára közölte, hogy a határőrséggel még folynak a tárgyalások ebben az ügyben. Megjegyezte, hogy maguknak a turistáknak, akik a Sacki-tavaknál fognak pihenni, nincs szükségük a határőrség engedélyére a határ menti jogrend legutóbbi változásainak megfelelően. „Ha egy turista a településen kívüli sackiji erdőbe akar kirándulni, engedélyt kell kérnie a határövezetben való tartózkodásra” – emlékeztetett, hozzátéve, hogy a nyaralónak akkor is szükségük lesz engedélyre, ha kirándulást terveznek a határ menti térségben.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei