NAÜ: nem lehet ma újraindítani a Zaporizzsjai Atomerőművet

NAÜ: nem lehet ma újraindítani a Zaporizzsjai Atomerőművet

09:49 Május 29, 2024

Közélet 1049 3 хвилини

Nem lehet ma újraindítani a Zaporizzsjai Atomerőművet – jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, miután kedden Kalinyingrádban tárgyalásokat folytatott Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatójával.

„Megvitattuk a Zaporizzsjai Atomerőmű újraindításának lehetőségét, ami a közös értékelés szerint jelenleg lehetetlennek tűnik” – mondta Grossi.

Lihacsov egyetértett Grossi véleményével, hangsúlyozva, hogy az Oroszország által 2022 eleje óta megszállva tartott, és 2022 októbere óta hivatalosan a Roszatom ellenőrzése alá vont létesítmény újraindítása nem aktuális. Mint mondta, ennek első számú feltétele a biztonság lenne, és majd az idő fogja megmutatni, hogy ez garanciákkal vagy a frontvonal eltávolításával szavatolható lenne-e.

Lihacsov közölte: a tárgyaláson megerősítette Oroszország készségét az erőmű biztonságos üzemeltetésének folytatására.

„Mindig kiállunk azon álláspont mellett, hogy sem az erőműre, sem az erőmű területéről nem mérhető fegyveres csapás” – mondta a Roszatom vezérigazgatója.

Jelenleg Európa legnagyobb atomerőművének mind a hat blokkja a „hideg leállás” állapotában van. Az erőmű sajtószolgálata szerint a létesítmény berendezéseit a sugárbiztonsági előírások szigorú ellenőrzése mellett karbantartják.

A NAÜ főigazgatója áprilisban azt mondta, hogy a Zaporizzsjai Atomerőművet ért legutóbbi támadások megsértették az általa megfogalmazott öt üzembiztonsági alapelv egyikét.

Ezek értelmében tilos a létesítményben nehéz haditechnikai eszközöket és ezek személyzetét állomásoztatni; tilos az erőmű területéről és az erőmű irányába lőni; szavatolni kell a biztonságot; védeni kell az összes külső távvezetéket; és ellenőrizni kell ezen elvek betartását.

Grossi áprilisban azt hangsúlyozta: tilos az erőműből vagy az erőműre tüzelni, egyebek között tilos a reaktorokat, a kiégett fűtőelemek tárolására szolgáló létesítményeket és más kritikus infrastruktúrát vagy a személyzetet támadni.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei