Jónás Tibor és a ROM-ART fiatal tehetségeinek alkotásaiból nyílt kiállítás Ungváron

Jónás Tibor és a ROM-ART fiatal tehetségeinek alkotásaiból nyílt kiállítás Ungváron

21:05 Augusztus 27, 2024

Közélet 681 9 хвилин

Українська

Magyarország Ungvári Főkonzulátusán újabb kiállítás nyílt. Ezúttal a Munkácson működő ROM-ART művészeti iskola fiatal tehetségei és vezetőjük, Jónás Tibor festőművész mutatkoznak be. Alkotásaik előzetes bejelentkezést követően szeptember 30-ig tekinthető meg.

A tárlat ünnepélyes megnyitójára augusztus 22-én, Ukrajna függetlensége napjának előestéjén került sor az államalapító Szent István királyt és az új kenyér ünnepét méltató rendezvénysorozat részeként.

Albertné Simon Edina konzul üdvözölte a megjelenteket, majd a rendezvény házigazdája, Bacskai József főkonzul tartott köszöntőt.

– Nagy öröm számunkra, hogy nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan egy különleges, színvonalas rendezvénynek adhatunk otthont. Egyik kiemelt célunk, hogy bemutassuk a helyi kulturális és művészeti ágazatban tevékenykedő alkotókat, szervezeteket, valamint megismertessük a Kárpátalján élő népeket, embereket összekötő, lelkeket megerősítő kulturális értékeket. A roma kultúra szerves része a soknemzetiségű Kárpátalja színes művelődési életének. Az itt élők méltán lehetnek büszkék a megőrzött és élő néphagyományaikra, szellemi örökségükre. Ezzel a kiállítással az a célunk, hogy bemutassuk ennek a sokszínű és multikulturális közegnek a különleges, színes szegmensét. Nem vagyunk egyformák, mégis megteremthető a harmónia közöttünk. Számomra, diplomata számára elsősorban ezt üzeni ez a mostani látványos kiállítás – emelte ki Bacskai József főkonzul.

A most megnyílt tárlat anyaga nem ismeretlen a kárpátaljai és ungvári művészetkedvelő közönség számára, hisz idén tavasszal a nemzetközi roma nap alkalmából a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal épületében is megtekinthették a gazdag roma kultúrát bemutató képeket.

A kiállítás ötletgazdája, Ljah Sándor, a megyei stratégiai, kommunikációs, nemzetiségi és vallási főosztály helyettes vezetője hangsúlyozta: Magyarország Ungvári Főkonzulátusa hosszú ideje támogatja a kárpátaljai művészetet, s az itt megrendezett tárlatok is ezt bizonyítják.

– Ám a mostani esemény különös jelentőséggel bír, hisz a külképviseleten először nyílt kiállítás romák alkotásaiból, s ez nemcsak a sokszínű kultúrával rendelkező Kárpátalját szimbolizálja, hanem a nemzetiségek és a népek közötti békés együttélést is.

A NEEKA Nemzetközi Környezetvédelmi Alap „Kárpátok Régiója” igazgatója, Pircsák Albert elmondta, hogy Munkácson született, és a szívéhez közel állnak azok a romák, akikkel együtt nőttek fel.

– Amikor együtt jártunk az iskolába, különböző szakkörökre, láttuk, hogy a roma gyerekek gyorsabban futnak, ügyesebben rajzolnak, szebben és hangosabban énekelnek. Mikor a Jóisten megteremtett minket, kaptunk tőle ajándékba anyagi dolgokat, a testünket, de az egyik legfontosabb ajándék a lelki dolgok, az a sok tehetség, ami bennünk van. S kicsit jó irigységgel nézem, hogy a roma népben mindig kicsit több tehetség van, mint bennünk. Ezek a festmények is arról tanúskodnak, hogy a ROM-ART iskola nem hiába kezdte el a létezését 7 évvel ezelőtt. A festmények arról mesélnek, hogy már most jelentős hatással van a roma fiatalok nevelésére Kárpátalján. Az itt látott képekből látszik, hogy alkotóik a roma nép sorsát hordozzák, a kárpátaljai roma kultúra gazdagságát, mélységét és sokszínűségét mutatják be. Munkájukat arra is felhasználják, hogy ábrázolják a helyi romák nehéz sorsát, de rávilágítanak a roma élet sokoldalú és színes voltára is.

Elhangzott, hogy az alapítvány az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa Hivatalának a végrehajtó partnere, s idén tavasszal Beregszászban és Munkácson roma integrációs teret nyitottak. Jónás Tibor alapítványával pedig a múlt héten írtak alá egy szerződést, melynek keretében a központokban rajzolni fogják tanítani a gyerekeket.

Eleonóra Kulcsár, a Blago Jótékonysági Alapítvány igazgatója nagyon fontos kezdeményezésnek nevezte, hogy a külképviselet a roma tehetségeknek megteremti a lehetőséget a kitárulkozásra, s köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a szervezésben. Jónás Tibornak pedig azt kívánta, hogy haladjon a választott úton, emeljen ki minél több követőt, s alkotásaik roma hírnökök legyenek világszerte.

A művészeknek gratulált Jevhenyija Navrocka romaszakértő és Miroszlav Horvát, az Ungvári Városi Tanács képviselője is.

Végezetül Jónás Tibor szólt a megjelentekhez, megköszönte a lehetőséget, a támogatásokat, hisz ez nagy megtiszteltetés számukra és bemutatta a jelenlévő növendékeit, akik különböző technikával alkotott képeikkel érkeztek és nagyon büszke rájuk. Rákóci Albert 16 éves és 2 éve jár a foglalkozásokra, a barátoktól hallott a ROM-ART-ról, ő a grafikában erős, ezért egy ilyen technikával készített képét – Medve a fenyőfákkal – hozta el. A 15 éves Virág József 5 éve jár a művészeti iskolába, csendéletet, tájképet fest legszívesebben, most egy pávát ábrázoló alkotása látható. Horvát Olívia 14 éves, 7 éve foglalkozik Jónás Tiborral, mert kiskora óta szeret festeni, édesanyja és édesapja is festeget. A kiállításra egy fekete hajú lányt ábrázoló festményt hozott. A 13 éves Horvát Mária szintén 7 éve fest, kedvenc témája a virágos csendéletek. Koflonovics Noémi is kezdetektől jár a művészeti iskolába, náluk szintén családi hobbi a festés. Kedvenc témája a szakurafa festése, de most egy cigány lányt ábrázoló képet állít ki. Balog Amanda 7 éve látogatja a foglalkozásokat, az anyukája vitte el anno a művészeti iskolába, mert ha volt ideje, sokat rajzolt, festett, s ez a mai napig így van. Most egy virágcsendéletet mutat be. A lányok közül többen fontolgatják, hogy művészeti vonalon folytatják a továbbtanulást.

Jónás Tibor elmondta, legfőbb célja, hogy esélyt teremtsen a tehetséges gyerekeknek számára.

– Én már közel 28 éve festek, de csak most jött el az ideje, hogy a művészeti akadémián tanuljak. Hét évvel ezelőtt azért alapítottam meg az iskolát, hogy a roma fiatalok közül kiemeljem a tehetségeket, segítsem a fejlődésüket. Sok gyerekhez elvittem a művészetet. Jelenleg két csoportban összesen 30 aktív gyerek van. Aki kitart, annak lesz sikere. Ezáltal több lehetőségük lesz a jövőben egy szép életút kialakítására – emelte ki a ROM-ART művészeti iskola vezetője.

Rehó Viktória
Kárpátalja

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei