Koszorúzással emlékeztek Dobó Istvánra Szerednyén

Koszorúzással emlékeztek Dobó Istvánra Szerednyén

18:27 Szeptember 6, 2024

Közélet 1375 6 хвилин

Українська

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet 2014 óta minden év szeptemberében megemlékezik Szerednye híres szülöttjéről, Dobó Istvánról. A háború és a Covid-járvány előtt az egri vár hős kapitányának tiszteletére egész napos, színes hagyományőrző fesztiválokat tartottak. A háború miatt azonban idén ismét csak koszorúzással emlékeztek meg róla a Dobó-pincében.

Molnár Krisztina, a PCS koordinátora köszöntötte az egybegyűlteket és kiemelte: nem véletlenül választják több éve a megemlékezés helyszínéül Szerednyét, hiszen ez a település több szállal fűződik a magyar kultúrához és történelemhez egyaránt.

– A Szerednyén található Buttler-kastély grófjáról mintázta Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének főhősét. 1805. december 10–11-én a Buttler-házban őrizték egy éjszakán át a Szent Koronát, miközben Napóleon elől Munkácsra menekítették. Életének egy részét itt töltötte Csontváry Kosztka Tivadar festőművész is, akinek az apja itt volt patikus, ő pedig az ungvári gimnáziumban tanult néhány évet. S itt született a híres törökverő, Dobó István, a magyar történelem egyik hőse, kinek alakja példaértékű minden anyaországi és határon túli magyar számára – mondta Molnár Krisztina.

A Dobó-pince falai között különös varázzsal bírt Dobó István esküje az Egri csillagok musicalből Ferku Szilveszter előadásában. A hagyomány szerint Szerednyén Dobó parancsára alakították ki a pincerendszert, amit az évszázadok során menedékhelyként, börtönként, majd borospinceként használtak. A munkálatokat az egri vár ostromakor foglyul ejtett törökök végezték.

– Dobó István vidékünknek az a nagy alakja, akinek köszönhetjük, hogy mi itt a keresztyének, keresztények, ukránok, magyarok megmaradhattunk. Hiszen neki köszönhető, hogy az egri várban feltartóztatták a törököket, így aztán itt nem volt török világ. Azt gondolom, ez megér annyit, hogy 500 év után is emlékezzünk erre. Emlékezzünk arra, hogy vannak olyan nagyjaink, akik a hazáért életüket is fel tudják áldozni. Bár Dobó elmondta, hogy a védelem és a vár ereje a lelkekben van, nem pedig a kövekben. S erre az erős lélekre a XXI. században is szükség van, amely lélek attól lesz erős, hogyha emlékezünk arra, hogy előttünk milyen erős emberek éltek. S az ő példájukból, tettükből meríteni tudunk – emelte ki Orosz Ildikó, a PCS, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, megyei képviselő.

Úgyszintén utalt arra, hogy Szerednyén már csak foltokban élnek magyarok, néhány személy, de a magyar kultúra meghatározó egyéniségei köthetők ehhez a településhez.

– Erre emlékeznünk kell és ezt az emléket őrzi 2014 óta a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet. Háború idején ezt nem tudjuk megtenni, de a megemlékezést meg kell tartani, s emlékeztetni kell mindenkit, magyarokat, ukránokat, szlovákokat, akik itt élnek, hogy az ő felmenőik azért maradhattak meg, és mi is azért maradhattunk meg itt, azért őrizhetjük keresztény vallásunkat, mert Dobó védte az egri várat, s mi így nem kerültünk török uralom alá. Erről tudni kell mindenkinek, az ő hőstettéről is, ezért több szintről igyekszünk ezt a kultúrát ápolni – mondta az elnök asszony.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola többek között kiadott egy sorozatot, amelyben a Kárpátaljához köthető könyveket jelentetnek meg, például az Egri csillagok ukrán fordítását, amit átadtak a szerednyei középiskolának, hogy az itteni gyerekek el tudják olvasni, mert az állami iskolában már nem tudnak magyarul, s nem is tanulnak.

– Viszont aki szeretné visszatanítani a nagyszülei, dédszülei nyelvét, amit elvesztett, hisz a falu többsége, a felnőtt lakosság is túl van már a nyelvváltáson, azok számára a KMPSZ és a P. Frangepán Katalin Gimnázium óvodát és elemi iskolát hozott létre, ahol a gyerekek a magyar kultúrába mélyebben belenőhetnek, megtanulnak írni-olvasni. Remélem, hogy néhány év múlva többen lesznek, akik ezt a kultúrát ismét sajátjuknak vallják, akik büszkék lesznek arra, hogy ők itt, Szerednyén a valaha Dobóhoz tartozó közösségből származnak – zárta gondolatait Orosz Ildikó.

A megemlékezés végén a jelenlévők megkoszorúzták a Turi Török Tibor szobrászművész által készített Dobó-mellszobrot.

(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei