Scholz felszólította a Németországban tartózkodó ukrán menekülteket, hogy kezdjenek el dolgozni

Scholz felszólította a Németországban tartózkodó ukrán menekülteket, hogy kezdjenek el dolgozni

12:34 Szeptember 8, 2024

Közélet 1378 2 хвилини

Українська

Olaf Scholz német kancellár sürgette a Németországban ideiglenesen letelepedett ukránokat, hogy álljanak munkába – számolt be az rbc.ua hírportál a Tagesschau német médiumra hivatkozva.

A jelentés szerint Scholz Teltow városban a lakosokkal beszélegtve megjegyezte, hogy véleménye szerint sok ukránnak, akik támogatást kapnak Németországban, dolgozniuk kellene. Hozzátette: a kormány Jobturbo programjának köszönhetően több mint 200 ezerre nőtt azoknak az ukránoknak a száma, akiknek már van munkájuk. „De akadna még több százezer, úgymond. Ezért szeretném, ha a projekt elkészülne” – mondta a kancellár.

Németország tavaly óta megkezdte az ukrán menekülteknek folyósított pénztámogatás csökkentését. Berlin erre az évre azt tervezte, hogy felére csökkenti a szövetségi államoknak juttatandó segélyek összegét a menekültek befogadásának és integrációjának költségfedezésére.

A kutatási adatok szerint 2024 januárjában 4,9 millió ukrán tartózkodott külföldön a háború miatt. Közülük mintegy 4,3 millióan rendelkeztek átmeneti védelmi státusszal az Európai Unió országaiban. A legtöbb menekült Németországban (1,3 millió), Lengyelországban (951 600) és Csehországban (381 200) van.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei