Szumi gyermekek táboroztatása a magyar kormány támogatásával (videó)

Szumi gyermekek táboroztatása a magyar kormány támogatásával (videó)

16:10 Szeptember 11, 2024

Közélet 783 2 хвилини

Українська

Egy rendhagyó vakációra érkezett 42, 10 és 16 év közötti szumi iskolás és 8 nevelő a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkba. Egy kis pihenőt követően a gyerekeket a festői környezetű, közkedvelt hegyi üdülőhelyre Jaremcsébe szállították, ahol a komfortos Mizshirja üdülőbázist vehették birtokukba. A korábban megszállás alatt lévő, az orosz-ukrán határ közelében lévő területről érkezett gyermekek üdültetését biztosító projekt Magyarország Ivano-Frankivszki Tiszteletbeli Konzulja kezdeményezésére idén második alkalommal kerül megszervezésre. A program, amely 3 turnusban összesen 150 fő pihenését és a háború borzalmai elfeledését hivatott szolgálni, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósul meg. Baracsi Zsuzsanna, az ungvári főkonzulátus konzulja elmondta, a magyar kormány a humanitárius segélyeken kívül az ukrán gyermekek üdültetését is támogatja. Az idei rendhagyó vakáció nem csak a kikapcsolódásról fog szólni: a gyerekek az elsősegélynyújtás alapjaival, valamint egy robbanószerkezet észlelését követő biztonsági teendőkkel ismerkedhetnek meg. Vaszil Visivanyuk, Magyarország Ivano-Frankivszki Tiszteletbeli Konzulja, a projekt megvalósulásában közreműködő „Tiszta Szívvel” Alapítvány alapítója elmondta, nagy szükség van a gyermekek ismereteinek bővítésére, mert azok életeket menthetnek meg. 2024-ben a magyar kormány támogatásával közel 4000 ukrán gyermek táboroztatása valósult meg.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei