A svájci parlament is népirtásként ismerte el a holodomort

A svájci parlament is népirtásként ismerte el a holodomort

22:00 Szeptember 24, 2024

Közélet 810 2 хвилини

Українська

Svájc is csatlakozott kedden azokhoz az országokhoz, amelyek népirtásként ismerik el az Ukrajnában, még a szovjet korszakban, 1932-33-ban mesterségesen előidézett éhínséget, a holodomort, amelyben több millió ukrán vesztette életét.
A berlini Bundestag és az Európai Parlament 2022-ben hozott határozatot a holodomor népirtásként történő elismeréséről, majd 2023-ban a szlovén és a horvát parlament is hasonló lépést tett. A svájci parlament alsóháza 123-58 szavazati aránnyal fogadta el az erre vonatkozó nyilatkozatot. A kezdeményezés ellen szavazott a jobboldali Svájci Néppárt (SVP), amelynek egyik képviselője, Monika Rüegger azzal érvelt, hogy nemzetközi bíróságok hatásköre megítélni, mi számít népirtásnak, „Svájc ilyen ügyeket nem határozhat el”.

Több mint kilencven éve, 1932 novemberében Joszif Sztálin szovjet vezető rendőröket küldött ki, hogy lefoglalják az újonnan kollektivizált ukrán gazdaságok összes gabonáját és állatállományát, beleértve a következő terméshez szükséges vetőmagot is. A tiltakozó gazdák falvait biztonsági erőkkel körülzáratta, sorsukra hagyva az ott lakókat. A következő hónapokban négymillió ember halt éhen Ukrajnában.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei