Szüreti évadnyitó a Nagyberegi Tájházban

Szüreti évadnyitó a Nagyberegi Tájházban

18:50 Szeptember 26, 2024

Közélet 1079 8 хвилин

Українська

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) a vidékünkön élő népek, a tájegységek hagyományos viseleteit bemutató kiállítással egybekötött szüreti programmal nyitotta meg a Nagyberegi Tájház őszi félévét.

Az őszi évadnyitó alkalmával a Pro Cultura Subcarpathica a hagyományt követve ezúttal is szüreti mulatsággal, valamint a betakarításhoz kapcsolódó színes programokkal várta a tájház látogatóit. Az Ungvári Dayka Gábor Líceumból és a Nagyberegi Dobrai Péter Líceumból érkezett tanulók együtt elevenítették fel a szürethez kötődő népszokásokat, emellett érdekes kézműves-foglalkozáson vettek részt, táncoltak, jókedvűen játszottak a tájház hagyományos népi játékaival és megtekintették a Lajbi, kabát, pendely… című viseletkiállítást is.

A programot a Nagyberegi Dobrai Péter Líceum tanulóinak és a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola nagyberegi csoportjának szüreti tánca nyitotta meg, majd a „kisbíró” tudtára adta minden jelenlévőnek az alkalom kezdetét.

Gál Adél, a PCS munkatársa, a Nagyberegi Tájház koordinátora köszöntőjében elmondta, az ősz beköszöntével rendszerint szüreti rendezvénnyel nyitják meg a tájház év végéig tartó programsorozatát. „Színes programmal vártuk ma is a gyerekeket: azon túl, hogy megismerik a tájházat és annak minden részletét, beleshetnek a nemezelés és a vesszőfonás rejtelmeibe, táncházon vehetnek részt, kipróbálhatják a kukoricahántást, kukoricamorzsolást – vagy ahogyan itt hívják: tengerifejtést – és a szőlőtaposást. Reméljük, mindenki megtalálja a számára legszimpatikusabb programot” – fogalmazott a tájház koordinátora.

„Magyarország Kormánya kiemelt céljának tekinti, hogy segítse a magyar nemzeti azonosságtudat erősítését, a magyarság kulturális, nyelvi értékeinek megőrzését és támogassa a magyarság szülőföldjén való boldogulását, hogy a kárpátaljai magyar közösség is minél nagyobb számban megmaradhasson” – emelte ki beszédében Fülöp Andrea beregszászi magyar konzul, aki külön megköszönte a szülőknek és az oktatóknak, hogy gondoskodnak a gyerekek anyanyelven történő fejlesztéséről, képzéséről. „A gyerekeket pedig arra biztatnám, hogy a jelenlegi nehéz helyzet közepette is merjenek bátran egy szebb világot álmodni maguknak” – tette hozzá a diplomata, majd céltudatosságot, lelkesedést, kitartó szorgalmat és jó egészséget kívánt az elkövetkezendő évadhoz.

A Nagyberegi Tájház 2013 februárjában nyitotta meg kapuit a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) intézményeként. A tájház amellett, hogy egy autentikus kiállítótér, tárgyi világával egyszerre ismeretátadó, az oktatást szolgáló közösségi tér is, mely a hagyományok megőrzésének, megismerésének és újraélésének színtereként szolgál.

„A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet 2011 óta dolgozik azon, hogy kultúránkat, hagyományainkat közel hozza az itt élőkhöz. Ennek egyik kiváló példája a Rákóczi-főiskola által fenntartott Nagyberegi Tájház, amely élő tájházként működik, ahol az ide látogatók eredeti környezetben élhetik meg gazdag múltunkat, örökségünket” – jegyezte meg Molnár Krisztina, a PCS koordinátora, hozzátéve, hogy a magyar állam támogatásának köszönhetően sikerült idén is kitárni a tájház kapuit az érdeklődők előtt, és tartalmas, értékes időtöltést biztosítani a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

A program hivatalos megnyitóját követően a gyerekek kisebb csoportokba szerveződtek, és egymás után próbálták ki a különböző lehetőségeket: a táncházat, a népi játékokat, a kukoricamorzsolást, a szőlőtaposást, a nemezelést, a vesszőfonást, valamint a foglalkoztató szobában megtekintették a kiállítást is.

A kárpátaljai néprajzkutatás egyik legkevésbé feltárt szegmense a viselettörténet. Amikor népviseletről beszélünk, elsősorban a vidéki lakosok, az ún. „falusi parasztemberek” hagyományos öltözékére gondolunk, amely történelmi koronként változott. Fontos kiemelni, hogy egységes kárpátaljai népviselet mint olyan, nem létezik, ellenben beszélhetünk ugocsai, beregi, ungi, máramarosi vagy akár tiszaháti, felső-Tisza-vidéki stb. népviseletekről. Kárpátalja olyan terület, amely egymástól kultúrájában, mentalitásában máig eltérő kisebb tájegységekből, valamint népcsoportokból áll. Az itt élő népek, így a magyarok is sokáig megőrizték viseletük tradicionális jegyeit. A hagyományos viselet darabjai közé fokozatosan keveredtek az új elemek (gumicsizma és bakancs, a vászonruhánál melegebb pufajka és kötött mellény, szemellenzős tányérsapka és usánka), mígnem a hagyományos paraszti viselet szinte teljesen eltűnt. Ezek felkutatása során az emlékezetekben még élő adatokra és családi fényképekre lehet támaszkodni, amelyek alapján az 1900-as évek elejéig visszamenőleg lehet hitelesen kutatni a vidék lakóinak viseletét. Kárpátalján a népviselet szinte egyáltalán nem maradt fenn a mindennapi használatban, ugyanakkor a fellelt régi darabok, illetve a múzeumokban megőrzött tárgyi relikviák bizonyítják az itteni népi szövés és hímzés magas művészi színvonalát. A tárlaton nagydobronyi, viski, nagypaládi, szatmári, hucul, dolisnyák, lemkó, bojkó és polgári viseletek láthatók. Az anyag egy része a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán működő Polónyi Katalin Textilmúzeumban egész évben megtekinthető, míg egyes darabokat a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja viseletkészítő tanfolyamának résztvevőitől kaptak kölcsön. A kiállítás ruhadarabjainak többsége rekonstrukció, látható viszont néhány eredeti viselet is, mint például az egyetlen fennmaradt nagydobronyi gyászviselet, valamint a szintén nagydobronyi férfiing és -surc. A kiállítás eredeti darabjai között található még alsószoknya, kötény és bőgatya.

A program végén a szervezők kemencében sült szilvalekváros parasztkiflivel kínálták a tájház vendégeit.

(lexi/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei