Átadták a Mezőgecsei Pajtaszínházat

Átadták a Mezőgecsei Pajtaszínházat

19:51 Szeptember 30, 2024

Közélet 716 8 хвилин

Українська

Európai uniós forrásokból építettek pajtaszínházat Mezőgecsében. Az épületet – melynek egyik helyiségében magyarországi támogatásból egy sporttermet is kialakítottak – ünnepélyes keretek között adták át szeptember 28-án.

A rendezvény résztvevőit elsőként Mester András, Mezőgecse elöljárója köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy az ukrán–román partnerségben Mezőgecse testvértelepülésével, a romániai Egrivel közösen benyújtott pályázat ezennel sikerrel zárult, hiszen mindkét helyszínen megépültek a pajtaszínházak. „Ez egy többfunkciós épület: egy olyan közösségi tér és rendezvényközpont, ahol a színházi előadások mellett a hagyományőrzésre – néptáncra, népdaléneklésre, fesztiválokra, kézműves-foglalkozásokra – is lehetőség nyílik, de akár tornára, aerobikra is tudják a helyiek – a kistérség határain belül és azokon túl – és az ide látogatók használni, ugyanis az egyik teremben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával egy edzőtermet alakítottunk ki öt edzőgéppel és két pingpongasztallal” – fogalmazott Mester András, majd köszönetet mondott a támogatóknak és azoknak a segítő szándékú lakosoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a pajtaszínház épületének elkészültéhez.

„Ma közösen ünnepelhetünk és együtt örülhetünk a minden akadály, kihívás és megpróbáltatás ellenére, a helyiek pályázati bátorsága, munkája, küzdelme révén megalapozott és elért látványos eredményeiknek. […] A sikeres pályázatból megálmodott pajtaszínház és más létesítmények építése mellett önök lelki hidakat is építettek, amelyek az egymásra utaltság révén összekötötték a helyi közösség tagjait. E hidak létrehozásának csodálatos példája a mai átadás” – emelte ki ünnepi beszédében Bacskai József ungvári magyar főkonzul, majd a jelenlévőkhöz szólva hangsúlyozta: „A légiriadók szirénazúgása, az óvóhelyek használata közepette, áramszünetek és állandó fenyegetettség mellett szülőföldjük és magyarságuk felvállalása és megélése mellett döntöttek. Önök itt maradtak Kárpátalján, itt dolgoznak, alkotnak, tanítanak, álmodnak, cselekszenek, építenek, gazdálkodnak és megőrzik anyanyelvüket, magyar hagyományaikat és új jövőt teremtenek. Ebben a lelket megtörő helyzetben, a fegyverek zajában önök nincsenek egyedül, mert minden magyar és jóakaratú ember számíthat Magyarországra! […] Mi Magyarországon mindennap gondolunk önökre és önökkel együtt reménykedünk abban, hogy közel van már az a nap, amikor a sorsuk és a közös világunk ügyei jobbra fordulnak, és eljön az alkotó, igazságos béke időszaka” – tette hozzá a diplomata.

Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke elismerését fejezte ki a projekt sikeres megvalósítása kapcsán, s felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a közelmúltban a KMKSZ fejlesztésösztönző irodát nyitott Beregszászban, melynek elsődleges célja, hogy minél több európai uniós fejlesztési forráshoz juttassa az itt élőket, a fejlődés útjára terelve és azon tartva azokat a szereplőket, akiket jelenleg a háború hatása sújt, s rendkívül nehéz körülmények között kell megküzdeniük a mindennapi kihívásokkal. „A mai színes program pedig bizonyítja azt is, hogy van kulturális élet, és vannak hagyományok, amelyeket Mezőgecsében méltóképpen megőriznek” – tette hozzá a KMKSZ alelnöke, kiemelve: minden olyan intézmény, amely a közösségek fejlődését és erősödését szolgálja, nagy jelentőséggel bír a kárpátaljai magyarok számára.

„Bíznunk kell nekünk is abban, ami II. Rákóczi Ferenc fejedelem árpádsávos zászlaján állt: »Iustam causam Deus non derelinquet« – »Isten az igaz ügyet sosem hagyja el«” – emlékeztetett felszólalásában Orosz Ildikó, a megyei tanács képviselője, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke. Ez a nap ennek egyik ékes bizonyítéka, hiszen „a háborús helyzetben, amikor az ország bizonyos részein rombolnak, mi hálát adunk Istennek azért, hogy ezen a nyugodtabb részen mi fejlődni is tudunk; persze ehhez az kell, hogy legyenek bátor, vállalkozó, élni akaró emberek” – fűzte hozzá, majd azt kívánta, hogy gyermekzsivaj és jókedvű emberek töltsék meg élettel a most felavatott közösségi teret is.

Pavljuk Miklós, a Beregszászi Kulturális és Szabadidőközpont vezetője köszöntőjében elmondta: ez az esemény nem csupán egy épület avatását jelenti, hanem egy olyan közösségi tér létrejöttét is, amely a kultúra és a hagyományok ápolásának a színtere lesz. „A pajtaszínház a hagyományok modernkori megtestesítője, egy hely, ahol a közösség tagjai összegyűlhetnek, hogy együtt élvezzék a színház varázsát, és ahol a fiatalok is megismerhetik és megszerethetik a színjátszás művészetét. Ez az épület emlékeztet bennünket arra, hogy a kultúra és a művészetek nemcsak szórakoztatnak, hanem összekötnek és erősítenek is minket” – fogalmazott, végül azt kívánva, hogy a pajtaszínház hosszú éveken át szolgálja a közösséget és legyen a helyi kultúra és hagyományok őrzője.

A felszólalásokat követően Dávid Árpád református lelkipásztor és Petrás László görögkatolikus áldozópap Isten áldását kérték a felavatott épületre és az itt rendezendő programokra, melyek sorát a Mezőgecsei Művelődési Ház Tüzes Liliom hagyományőrző csoportjának boros táncos mulatósa nyitotta meg. Ezután a Kék Viola néptánccsoport szilágysági táncokat, mezőföldi üvegest és rábaközi táncokat mutatott be. Szívmelengető összeállítással készültek az óvodások, a helyi gimnázium tanulói pedig verseket mondtak és énekeltek. A Gyöngykaláris gyermekcsoport dunántúli ugróst adott elő, a Tüzes Liliom tagjai a magyar identitás megőrzéséről énekeltek, végül a néptánccsoportok közös szatmári tánca zárta a rendezvényt.

Az avatóünnepség végén a szervezők ízletes babgulyással kínálták a jelenlévőket.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei