Szerbia: nincs menekvés a sorkatonaság elől

Szerbia: nincs menekvés a sorkatonaság elől

18:50 Október 1, 2024

Közélet 423 2 хвилини

Határozott szándéka a belgrádi hadvezetésnek, hogy hetvenöt napig minden fiatal magára öltse az angyalbőrt.

Teljességgel lényegtelen, hogy valaki például Bécsben vagy Budapesten született, esetleg éppen Rotterdamban él és dolgozik, ha rendelkezik szerb állampolgársággal, akkor be fogják hívni, hogy leszolgálja a kötelező sorkatonaságot – írja a Szabad Magyar Szó. Mint olvasható, a 2011-ben felfüggesztett intézményt a politikusok bejelentései alapján jövő szeptembertől indítják újra, és a 2006-ban született fiatalokat érinti elsőként.

A hetvenöt napos szolgálatra – melyből hatvan lesz a kiképzés, a többi pedig gyakorlat – szóló behívókat minden 18 és 27 év közötti férfinak ki fogják majd küldeni. A lap szerint ugyanakkor az is lehetséges, hogy a felső korhatárt 30 évben határozzák meg.

A lapban hozzáteszik, azoknak a vajdasági fiataloknak, akik magyar állampolgársággal is rendelkeznek, a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján vélhetően nem lesz majd kötelező a katonaság.

(magyarhirlap.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei