Az óvodapedagógusok napját méltatták a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

Az óvodapedagógusok napját méltatták a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

19:28 Október 5, 2024

Közélet 167 5 хвилин

Ukrajnában szeptember utolsó vasárnapján az óvodapedagógusokat ünnepeljük. Ennek alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete október 3-án egy különleges rendezvénnyel hívta fel a figyelmet az óvodapedagógusi hivatás fontosságára. Az esemény különlegessége abban rejlett, hogy az intézmény óvodapedagógus-képzése már egy évtizedes múltra tekint vissza, ez idő alatt pedig számos elkötelezett szakembert indított el pályafutásán.

Az eseményt Varga Mónika tanár köszöntőjével nyitották meg, majd Soós Katalin, az intézmény igazgatója tartott ünnepi beszédet, melyben hangsúlyozta, hogy az óvodapedagógusok kulcsszereplők a társadalom építésében, hiszen ők azok, akik a legfiatalabb generációval foglalkoznak, és akik a legfontosabb értékeket adják át a gyermekeknek. Kiemelte, hogy az óvodapedagógusi hivatás nem csupán szakma, hanem elhivatottságot igénylő életpálya, amely folyamatos megújulást követel. Szavai szerint az óvodapedagógusok nemcsak a tanítást, hanem a nevelést, az érzelmi fejlődést és a közösségi integrációt is szolgálják, ami alapvető hatással van a gyerekek egész életére. Hangsúlyozta továbbá, hogy az intézmény minden tanára és vezetője azon dolgozik, hogy a jövő óvodapedagógusai ne csak szakmailag, hanem emberileg is felkészültek legyenek.

Az eseményen Szilágyiné Tóth Gabriella, P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájának óvodapedagógusa, a Tulipán Tanoda népijáték-oktatója a Mitől lesz valakiből jó óvónő? című előadásában az empátia, a türelem és a gyermekek iránti szeretet fontosságát hangsúlyozta.

A program során számos színes és interaktív előadás zajlott, amelyeken a gyermekek játékos formában mutatták be, hogyan tanulnak és fejlődnek az óvodában. Az óvodások mesedramatizációval és népi játékokkal szórakoztatták a résztvevőket, miközben az óvodapedagógus hallgatók kreatív bemutatói rámutattak arra, milyen elhivatottságot követel ez a pálya. Az esemény nemcsak a múlt eredményeit ünnepelte, hanem inspirálta a jelenlegi és jövőbeli pedagógusokat is, hogy kitartással és szeretettel folytassák ezt a szép hivatást.

A rendezvényen részt vevő egykori hallgatók – akik mára gyakorló óvodapedagógusokká váltak – tapasztalataikat megosztva érzékeltették, milyen fontos szerepe van az óvónők munkájának a gyermekek életében. Az esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az óvodai évek nem csupán játékból állnak; ezek az évek határozzák meg, milyen alapokkal indulnak a gyermekek az iskolába és az életbe. Az óvodapedagógusok azok, akik megtanítják a legkisebbeket a társas együttélés, a tisztelet és a barátság alapvető értékeire, és játékosan, szeretettel vezetik őket a felnövekedés útján.

Sztankovics Szilvia, a P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájának vezetője beszédében méltatta az óvodapedagógusok áldozatos munkáját, amely alapvetően meghatározza a gyermekek fejlődését.

Jakab Andrea, a P. Frangepán Katalin Gimnázium igazgatója záróbeszédében az óvodapedagógusok önmegvalósításának fontosságáról és a kitartás szükségességéről beszélt, bátorítva a jelenlévőket a folyamatos szakmai fejlődésre.

Gavriljuk Ilona zárszava méltó lezárása volt ennek az eseménynek, amely az óvodapedagógusi hivatás méltóságát és közösségformáló erejét ünnepelte.

Az óvodapedagógusok munkája a társadalom jövőjének alapköveit helyezik el. Ők azok, akik a legkisebbekkel foglalkozva nemcsak tanítanak, hanem nevelnek is – empátiával, türelemmel és szeretettel terelik a gyermekeket a világ megismerése felé. Az óvodapedagógusok elhivatottsága és kitartása révén formálódik a jövő generációjának személyisége, értékrendje és közösségi szelleme, ezzel pedig meghatározó szerepet játszanak a társadalom fejlődésében.

(D. A./Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei