Hatalmas mértékű a globális metánkibocsátás

Hatalmas mértékű a globális metánkibocsátás

20:18 Július 17, 2020

Közélet 3894 3 хвилини

Українська

A Stanford Egyetem tanulmánya szerint a globális metánkibocsátás minden idők legmagasabb szintjét érte el.

Az Earth System Science Data és az Environmental Research Letters című tudományos folyóiratokban közzétett tanulmány szerint a metánkibocsátás rekordszintjét elsősorban a szénbányászatból, a kőolaj- és földgázkitermelésből, a szarvasmarha- és juhtenyésztésből, a szemétlerakókból eredő növekedés idézte elő.

2000 és 2017 között olyan pályára került ennek az üvegházhatású gáznak a kibocsátása, amely a klímamodellek szerint a század vége előtt 3-4 Celsius-fokos felmelegedéshez fog vezetni – írták a kutatók.

2017-ben – ez az utolsó esztendő, amelyből adat van a teljes globális metánkibocsátásról – a Föld légköre mintegy 600 millió tonnát nyelt el ebből a színtelen, szagtalan gázból, amelynek az üvegházhatása a szén-dioxidnál 28-szor erősebb százéves időtartamot tekintve.

A metánkibocsátás több mint fele emberi tevékenységből származik. Az éves metánkibocsátás 9 százalékkal – évi 50 millió tonnával – nőtt a 2000-es évek eleje óta, amikor a metánkoncentráció a légkörben viszonylag stabil volt – mutatták ki a kutatók.

Globálisan a fosszilis üzemanyagok és a tehenek a forrásai a metánkibocsátás növekedésének. „A marhák és más kérődzők kibocsátása csaknem olyan nagy, mint a fosszilis üzemanyagiparé” – mondta Rob Jackson, a Stanford Föld-, Energia- és Környezettudományi Iskolájának professzora.

A koronavírus-járvány idején a szén-dioxid-kibocsátás visszaesett az ipar és a közlekedés leállása miatt.

„Nincs esély arra, hogy a metánkibocsátás ugyanolyan mértékben csökkenjen, mint a szén-dioxid-kibocsátás a koronavírus miatt. Házainkat, épületeinket fűtjük, a mezőgazdaság pedig egyre növekszik” – tette hozzá a professzor.

(MTI/origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei