A Google Térkép már élőkép alapján is megmondja, hogy hol tartózkodunk

A Google Térkép már élőkép alapján is megmondja, hogy hol tartózkodunk

21:41 Július 18, 2020

Közélet 6679 2 хвилини

A világ nagyon sűrűn lakott területein még GPS és WiFi segítségével sem lehet mindig pontosan meghatározni az adott földrajzi helyzetünket, ami gyalogos és autós navigáció során is gondot okozhat. A Google a Google Térképben egy kiterjesztett valóságra építő funkcióval igyekszik segíteni, aminek a neve Live View AR. Ez az androidos mobilok többségén már használható.

A Live View maga egyébként nagyjából egy éve vált elérhetővé, ennek segítségével a mobil kameráján nézhetjük a valóságot, és a kijelzőn megjelenő iránymutatásokat kaphatunk navigáció közben.

Most, a következő lépcsőben ezzel már a földrajzi helyzetünket is kalibrálhatjuk: az appban a kék helymeghatározó pöttyre kell nyomni, majd kiválasztani a kapcsolódó opciót. Egyelőre csak Androidon működik mindez, ott is akkor, ha van ARCore-támogatás a készülékhez, és ha a Street View adatbázisában van kapcsolódó anyag az aktuálisan látott környezethez. A kamera elérésének engedélyezése után pedig már szkennelhető is a környezet.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei