Lubinec: a buszba tuszkolásos kényszermozgósítás fokozatosan véget ér
Csökken azoknak az eseteknek a száma, amikor a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) alkalmazottai erőszakot alkalmaznak a mozgósítás során, az úgynevezett „buszosítás” fokozatosan a múlté – jelentette ki Dmitro Lubinec ombudsman az rbc.ua hírportálnak nyilatkozva.
Mint Lubinec kifejtette, hogy a hivatala gondosan reagál minden állampolgári panaszra, amely a TCK alkalmazottainak illegális cselekedeteivel kapcsolatos. Hangsúlyozta, hogy a döntései esetenként büntető- és fegyelmi eljárás megindításához is vezettek. Egyes esetekben még fegyelmi eljárást is eredményezett a vétkes alkalmazottakkal szemben – tette hozzá.
Az ombudsman elmondta, hogy az év során több mint 4000 panasz érkezett a hivatalához a mozgósítás során elkövetett jogsértésekről. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kényszermozgósítás gyakorlata, amit „buszosításnak” neveznek, fokozatosan a múlté. „Véleményem szerint az ukrajnai helyzet, ha az előző évhez viszonyítjuk, kissé romlott, de nem radikálisan. Egyre kevesebb „buszosítási” esetet látunk. Mi így hívjuk. Valahol már rájöttünk, hogy ez a megközelítés nem működik, de bizonyos tények az ukrán állampolgárok jogainak megsértéséről a mozgósítás során továbbra is fennállnak” – fogalmazott Dmitro Lubinec.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás