Ukrajnában több mint 500 000 hadköteles van körözés alatt
Ukrajnában több mint 500 000 hadköteles férfi került a körözés alatt álló személyek listájára a teljes körű invázió ideje során – számolt be a Szárazföldi Erők Parancsnokságának képviselője, Natalija Kindratyiv a KyivFM-nek adott interjújában.
Elmondása szerint a toborzó központok nem vesznek részt ezen állampolgárok felkutatásában, ezzel a Nemzeti Rendőrség foglalkozik.
„A Nemzeti Rendőrségnek nem ez az egyetlen feladata. És elég nehéz ennyi embert felkutatni azon korlátozott eszközökkel, amelyekkel rendelkeznek” – jegyezte meg Kindratyiv. Hozzátette: mivel ez nem a rendfenntartók kötelessége, nehéz ekkora számú embert felkutatni. Így hát megpróbálják bevonni a nyomozókat és az operatív csoportokat is a folyamatba. A keresett személyek nem hagyják el otthonukat, és az utcán sem jelennek meg.
„A bejelentésekkel foglalkozó csoportok nem mennek ki az otthonokba, nem keresik őket. A határozatban egyértelműen megfogalmazottak szerint a 18 és 60 év közötti férfi esetében kötelesek ellenőrizni az iratokat. Ha az utcán vagy más nyilvános helyen, ahol a csoport dolgozik, nagy számban vannak azonos életkorúak vagy szociális helyzetűek, a csoport nem tudja szelektíven kiválasztani, hogy kinek ellenőrizze, és kinek nem az iratait”, jegyezte meg a szárazföldi erők parancsnokságának képviselője.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás