Budanov: semmi sem igaz abból, amit eddig tudtunk az észak-koreai katonákról

Budanov: semmi sem igaz abból, amit eddig tudtunk az észak-koreai katonákról

13:54 Február 6, 2025

Közélet 1406 3 хвилини

Українська

Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint nem igazak azok a hírek, melyek szerint az észak-koreai katonák az elmúlt hetekben kivonultak a kurszki frontvonalról: bár kisebb létszámban, de továbbra is harcolnak – írja a The Kyiv Independent.

Budanov egy keddi interjúban azt mondta, mintegy 8000 észak-koreai katona továbbra is harcol Oroszország Kurszki területén, melynek egy részét Ukrajna megszállás alatt tartja.

A The New York Times január végén számolt be róla, hogy az észak-koreai katonák nagy veszteségeik miatt visszavonultak a frontvonalról. Az ukrán különleges erők szóvivője megerősítette, hogy hetek óta nem találkoztak észak-koreai katonákkal. Kedden a dél-koreai hírszerzés is megerősítette, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) fegyveresei visszavonultak a frontvonalról.

Budanov azonban tagadta, hogy az utóbbi hetekben eltűntek volna az észak-koreai katonák, szerinte csak a számuk csökkent, és jelenleg azon dolgoznak, hogy kiderítsék, miért.

Várnunk kell egy ideig, hogy meglássuk, vannak-e valódi változások, vagy csak néhány napig alacsonyabb az aktivitás – mondta az ukrán kémfőnök.

Korábbi jelentések szerint mintegy 12 ezer észak-koreai katona érkezett harcolni a Kurszki területre.

Budanov elmondta, hogy az észak-koreai katonák nagy veszteségek árán is gyalogosan nyomulnak előre az ukrán drónokkal és tüzérséggel szemben. Szerinte ez a Kim Dzsongun észak-koreai diktátorhoz való hűségüknek tudható be, ugyanakkor ez a fatalista magatartás nagyobb kihívások elé állítja az ukrán védelmet.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei