
Ukrajnai görögkatolikus szerzetesek zarándoklata Ungváron (videó)
Idén az Ukrán Görögkatolikus Egyház zarándoklaton, Kárpátalján gyűjtötte össze az Istennek szentelt életet élő személyeket, vagyis a szerzeteseket. A találkozó a Boldog Romzsa Tódor nevét viselő Ungvári Görögkatolikus Teológiai Akadémián kezdődött. A zarándoklatnak, akár csak a Szentatya által a 2025-ös esztendőre meghirdetett Szent Évnek is, a remény volt a központi témája. A találkozó másnapján a szerzetesek és papok ima-menetben vonultak végig Ungvár utcáin, a Szent Kereszt felmagasztalása görögkatolikus székesegyházig. Bár a zarándoklat az ukrajnai szerzetesközösségek számára lett meghirdetve, de a rendezvényhez a szomszédos országokból is csatlakoztak, a résztvevők száma pedig elérte a négyszáz főt. A munkácsi egyházmegye püspöke kiemelte, hogy ezen zarándoklatoknak nagy hagyománya van Ukrajnában. Az idei zarándoklat egyik csúcspontja az ungvári görögkatolikus székesegyházban bemutatott érseki szent liturgia volt. Ezek a találkozók rendkívül fontosak a szerzetesi közösségek számára, mivel lehetőséget nyújtanak a beszélgetésre és a tapasztalatok megosztására. A szerzetesi közösségek képviselői imádkoztak a katonákért, az új hivatásokért a szerzetesi és papi életre, valamint az erős keresztény családokért. Ezt követően a zarándoklat résztvevői felmentek az ungvári várba. Rövid tárlatvezetés után, amelyet Mihajlo Prijmics művészettörténész tartott, elvégeztek egy litániát a vár kápolnájában. A szerzetesközösségek nagy figyelmet fordítanak a gyermekekkel való munkára, különösen azokban az ukrajnai városokban, amelyek a leginkább szenvednek a háborútól, mivel ott az iskolák csak online formában működnek. Nincs ez másképp Harkivban sem. A zarándokok az ungvári vár kápolnájában a békéért is imádkoztak. A rövid szertartást áldással zárták, majd kötetlen beszélgetéssel folytatták a napot és dicsőítették Istent, akinek szolgálatára az életüket szentelték.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás