
Az ukrán fegyveres erők már havi 200 ezer drónt kapnak a fronton
Ismét emelkedett 2025-ben az ukrán fegyveres erők pilóta nélküli rendszerekkel, elsősorban az FPV drónokkal való ellátottsága, most ez a szám körülbelül 200 ezer egység havonta – jelentette be vasárnap Ivan Havriljuk, a védelmi miniszter első helyettese a Védelmi Minisztérium YouTube-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Havriljuk elmondta: „A hadszíntéren katonaságunk biztonsági szintje nem lett rosszabb, mint a tavalyi nyári-őszi időszakban. Más kérdés, hogy ha pilóta nélküli rendszereket, főleg FPV drónokat vesszük, akkor 2024 első negyedévét átlagosan havi 20 ezerrel kezdtük, ma ez a szám havi 200 ezer körül van, és egyre növekszi.”
Havriljuk szerint nem csak FPV drónokról van szó, hanem más pilóta nélküli rendszerekről is. Különösen kemény munka folyik jelenleg a földi, pilóta nélküli rendszerek bevezetésén – tette hozzá.
A védelmi miniszter első helyettese szerint különös figyelmet fordítanak arra, hogy ezek a rendszerek logisztikai, aknásítási, területi aknamentesítési, valamint kiürítési feladatokat lássanak el.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás