Menesztette az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnökét Donald Trump
Egyúttal bejelentette az utódját is. Trump finom úriembernek nevezte Charles Brown tábornokot, akit viszont még Biden tett a posztra.
Menesztette az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnökét, Charles Brown tábornokot Donald Trump elnök pénteken.

Az elnök a közösségi médiaoldalán mondott köszönetet a légierő tábornokának több mint negyven éves szolgálatáért, amiből az utolsó 16 hónapot az amerikai hadsereg vezérkari főnökeinek bizottsága vezetőjeként töltött. Donald Trump a távozó főtisztet „finom úriembernek és kiváló vezetőnek” nevezte.
Charles Brown-t Joe Biden nevezte ki egyesített vezérkar főnöki pozíciójára 2023-ban.
Az elnök egyben megnevezte jelöltjét a pozícióra Dan „Razin” Caine, a légierő altábornagya személyében, akit bizonyított pilótaként, nemzetbiztonsági szakértőként, sikeres vállalkozóként, valamint háborús és különleges műveletekben szerzett tapasztalatokat.
Az elnök választása indokaként említette azt is, hogy első elnöki időszaka idején Dan Caine tevékeny szerepet vállalt az Iszlám Állam kalifátusának megszüntetésében.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás