karpat.in.ua

Az Amazon vezér volt felesége már több mint másfél milliárd dollárt adományozott el

MacKenzie Scott – Jeff Bezos volt felesége – a közösségi médiában számolt be jótékonysági adományairól. Az adomány összege a tavalyi válás óta elérte az 1,7 milliárd dollárt, és főiskolák, környezetvédelmi csoportok, egészségügyi szervezetek részesültek belőle – jelentette a BBC.

A Forbes szerint a második leggazdagabb nő a világon MacKenzie Scott, akinek több mint 62 milliárd dolláros vagyona van.

A regényíró Scott az Amazon alapítása előtt egy évvel ment hozzá Bezoshoz,és ő volt a cég egyik első alkalmazottja is. Válásuk után négy százalékos részesedést kapott a cégből.

A tavalyi válás után nem sokkal Scott csatlakozott a Giving Pledge kezdeményezéshez – aminek Bill Gates, felesége Melinda, valamint Warren Buffett milliárd befektető is a tagja.A kampány lényege, hogy a milliárdosok elkötelezik magukat, hogy vagyonuk nagy részét jótékonysági célokra adományozzák.

Ezzel lehetőségünk van a saját szerencsénket felhasználni arra, hogy jó célra adjunk pénzt – fejtette ki Scott saját blog bejegyzésében.

Scott 685 millió dollárt adományozott emberjogi szervezeteknek és közel 400 millió dollárt a gazdasági mobilitás előmozdítását célzó csoportoknak, továbbá 20 millió dollárt a Tuskegee Egyetemnek.

(origo.hu)