karpat.in.ua

Évről-évre 30–35 ezerrel kevesebb gyermek születik Ukrajnában – emberjogi biztos

Ukrajnában évente 30–35 ezerrel csökken a születésszám – jelentette ki Ljudmila Deniszova, a Legfelső Tanács emberjogi biztosa, adta hírül pénteken az unn.com.ua hírportál.

Az ombudsman a szoptatás világnapja alkalmából rendezett kijevi kerekasztal-konferencián felszólalva hangsúlyozta, hogy az állami családpolitikának támogatnia kell a szoptatást, mert gyermekszületés nélkül nem lesz állam. Ennek kapcsán rámutatott, hogy Ukrajnában évente 30–35 ezerrel kevesebb gyermek születik. Míg 2011-ben még 8,3 millió volt a gyermekek száma az országban, addig 2019-ben már csak 7,9 millió – emlékeztetett Deniszova, megjegyezve, hogy a különbség azt jelenti, hogy ennyi gyermek egyszerűen nem születtek meg.

A tanácskozás résztvevői felvetették, hogy törvényi szinten kellene szabályozni a szoptatás védelmének és támogatásának kérdését, beleértve a nyilvános és munkahelyeken történő szoptatás ügyét az Európai Unióban érvényes foglalkoztatási gyakorlatnak és szociálpolitikai jogegyenlőségnek, valamint az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) és az UNICEF, az ENSZ gyermekalapjának csecsemők és kisgyermekek szoptatására vonatkozó globális stratégiájának megfelelően. A szoptatás világnapját évente augusztus 1-jén tartják.

(vb/unn.com.ua)