Aktuális (2025.03.11) Nemzeti identitásunk megőrzésének alappillére a hagyományőrzés (videó)

Aktuális (2025.03.11) Nemzeti identitásunk megőrzésének alappillére a hagyományőrzés (videó)

16:35 Március 11, 2025

Közélet 1415 2 хвилини

Torkos csütörtök, húshagyókedd, hamvazószerda – csak néhány a tavaszelő ünnepkörök közül, amelyek eredetével és szokásaival ismerkedhettek meg a fiatalok Szürtén. A rendhagyó alkalomra a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület hagyományőrző programsorozatán belül került sor, melynek célja a rég elfeledett népi kultúra felelevenítése volt, hiszen az ünnepek, szokások megtartása segít abban, hogy kialakuljon a közösséghez való tartozás érzése. A rendezvény során központi szerepet kapott a néptánc és népzene is, amely a Téglási Kultúrház hagyományőrző csoportjainak közreműködésével valósult meg. Ignácz Mária, a Téglási Kultúrház igazgatója több évtizede foglalkozik a fiatalokkal. A program fontos elemét képezte a különböző korosztályoknak megfelelő kézműves foglalkozás is, ami a kiszehajtás és busójárás tematikája köré épült. Fontos, hogy ezekkel a népszokásokkal megismertessük a gyerekeket, hogy aztán majd ők is továbbadják azt, így őrizve a tradíciót, emelte ki Andricsik Georgina szakkörvezető. Az eseménynek a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szürtei rendezvényterme biztosította a helyszínt, ahol a farsangi időszakra emlékezve természetesen nem maradhatott el a farsangi fánk és a közös táncház sem.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei