A duplájára növelné hadseregét Lengyelország – minden férfit ki akarnak képezni

A duplájára növelné hadseregét Lengyelország – minden férfit ki akarnak képezni

09:33 Március 12, 2025

Közélet 1007 2 хвилини

Українська

Lengyelországban 2027-re a jelenlegi duplájára, hetvenezerre emelnék az évente kiképzett önkéntes katonák számát, azt követően pedig évi százezer önkéntes tartalékost kellene kiképezni – jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök a keddi kormányülés elején.

Jelenleg az önkéntes tartalékosok katonai alapképzése egy hónapig tart, a résztvevők hatezer zloty (kb. 57 000 hrivnya) fizetést kapnak – emlékeztetett Tusk. A kormány előtt álló feladatnak nevezte annak biztosítását, hogy legkésőbb 2026-tól minden érdeklődő részt vehessen ilyen kiképzésben – számolt be róla az MTI.

Egy elképzelhető pozitív ösztönző elemként említette, hogy a kiképzés során lehetőség nyílna ingyenes hivatásos gépjárművezetői tanfolyam elvégzésére.

Lengyelországban jelenleg a katonai alapképzésben évente mintegy 35 ezer önkéntes vesz részt. Tusk bejelentette: 2027-ig duplájára emelnék a kiképzettek számát, onnantól kezdve pedig évi 100 ezer önkéntest képeznének ki.

Jelezte: a nemzetvédelmi tárca tervek szerint március végéig készíti elő a kiképzések számának növelését célzó javaslatokat.

A hivatásos hadsereg és az önkéntes területvédelmi erők (WOT) mellett létre kell hozni a tartalékosok hadseregét – jelentette ki Tusk.

Arról, hogy a tartalékosokkal együtt 500 ezer főre emelnék a lengyel hadsereg létszámát, Tusk múlt pénteken beszélt a szejm plenáris ülésén. Akkor bejelentette: az év végéig olyan kiképzési modellt szeretnének előterjeszteni, melynek értelmében minden felnőtt férfit kiképeznének egy esetleges háborús helyzetre.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei