A védelmi minisztérium ismertette a Kontrakt 18−24 projekt önkéntesei képzésének részleteit

A védelmi minisztérium ismertette a Kontrakt 18−24 projekt önkéntesei képzésének részleteit

11:52 Március 13, 2025

Közélet 1124 2 хвилини

Українська

A 18–24 éves önkéntesek számára háromszintű programot dolgoztak ki, amely maximum három hónapig tart. A képzés alap-, szak- és kollektív képzést foglal magában, számolt be a védelmi minisztérium sajtószolgálata.

A programnak három összetevője van:

  • kombinált fegyverkezési alapképzés;
  • szakmai képzés a meghatározott katonai nyilvántartási szakterületen;
  • adaptációs tanfolyam.

A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a tanfolyam másfél hónapig tart, maga a kiképzés pedig megfelelő anyagi és technikai erőforrásokkal rendelkező katonai egységekben zajlik. A szükséges feltételek hiánya esetében a kiképzési központokban. A katonákat 25-30 fős szakaszokra osztva képezik ki.

A szakmai képzés a katonákat is felkészíti a választott szakterületnek megfelelő speciális feladatok elvégzésére.

A védelmi minisztérium hangsúlyozta: a programokat a katonai parancsnoki szervezet dolgozza ki, és az adott egységben használt fegyverekhez igazítja.

A kiképzés a megfelelő felszereléssel ellátott katonai egységekben, alakulatokban vagy kiképzőközpontban, szakképzett oktatók és harci tisztek bevonásával történik.

Jelenleg az adaptációs tanfolyam 14 napig tart, és célja a képességek fejlesztése harci körülmények között kis taktikai csoportokban.

Az adaptáció közvetlenül a katonai egységben történik a szakmai képzést követően.  

Így a katonai állomány teljes képzési ciklusa három hónapig tart. Az önkéntesek nem vesznek részt a harci műveletekben a bizonyos típusú képzések nélkül.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei