
Az ukrán hadsereg visszavonul a Kurszki területről
A Kurszkban harcoló ukrán csapatok nagy része visszavonult és a határ ukrán oldalán helyezkedtek el, miután az orosz hadsereg február végén elvágta az utánpótlási vonalakat. Az ukránok így elkerülték a bekerítést és a teljes megsemmisülést – írja a Forbes ukrán katonai forrásokra hivatkozva.
Az ukrán hadsereg tavaly augusztus elején meglepetésszerű támadást indított Kurszk ellen: az ukrán csapatok körülbelül 1300 négyzetkilométert foglaltak el a régióban, ami kétszer nagyobb mint Budapest területe. Az orosz hadsereg azonban már szeptemberben ellentámadásba lendült és februárig 800 négyzetkilométert visszafoglalt.

Moszkva a napokban újabb nagyszabású offenzívát indított több irányból, csak tegnap 12 települést és 100 négyzetkilométert hódított vissza a folyamatosan hátráló ukránoktól. Ennek kapcsán az orosz sajtó nyilvánosságra hozta, hogy hétvégén a különleges erők egy másfél méter széles gázvezetéken átmászva hátba támadták az ukrán katonákat.
Az orosz támadásokra nem sokkal azt követően került sor, hogy Donald Trump korlátozta az Ukrajnának nyújtott hírszerzési támogatást (elemzők szerint ez megnehezíthette az ukránok számára a felderítést, az orosz csapatmozgások észlelését). Az amerikai elnök később, a kurszki támadással nagyjából egy időben, a fokozódó orosz műveletekre hivatkozva kilátásba helyezte az Oroszországgal szembeni szankciók szigorítását. Utóbb pedig az is kiderült, hogy a kurszki akció részeként egy gázvezetéken keresztül is meglepetésszerű támadás indítottak az orosz erők.
A kurszki területen mostanra tarthatatlanná vált a helyzet, ezért ki kell vonulniuk az ukrán csapatoknak.
Erről már kedden is jelentek meg újságcikkek a külföldi sajtóban. A Forbes ukrajnai tudósítója például arról írt, hogy a jelek szerint az ukrán dandárok megkezdték a visszavonulást. A szerző szerint a helyzet még a múlt hónap végén, február 25-én kezdett el problémássá válni, amikor egy precíz orosz dróncsapás-sorozat több tucatnyi ukrán járművet semmisített meg a Szudzsa felé vezető főút mentén, és ezáltal elkezdett megszakadni a Kurszkban harcoló ukrán csapatok utánpótlása is.
A hadibloggerek szerint olyan gyors az orosz előrenyomulás, hogy nehéz lépést tartani az eseményekkel, valamint számos ukrán egységet bekerítettek. Sőt, Moszkva állítja: az orosz csapatok az ukrán határon is átkeltek, hogy elvágják a Kurszk felé vezető utakat.
Az oroszok szudzsai előrenyomulását valóban igazolni látszik több olyan felvétel is, amelyek a közösségi médiában is megjelentek már.
Az ukrán sajtóforrások elismerték, hogy visszavonulóban vannak a csapataik. Az ukrán közszolgálati rádió, a Szuszpilne – egy ukrán katona és több ukrán rendőr beszámolójára hivatkozva – közölte, hogy az orosz csapatok behatoltak Szudzsába. Közülük a katona szintén azt mondta: az orosz csapatok azt követően hatoltak be Szudzsába, hogy az orosz tüzérségi csapások miatt használhatatlanná vált az az ellátási útvonal, amely Ukrajna északkeleti régiójából, a Szumi területről vezet Kurszk felé.
Ugyanakkor a Szuszpilne információi szerint az ukrán csapatok még aktív harcokat folytatnak Szudzsában, nem hagyták el teljesen a várost.
Nem sokkal később a Deep State nevű ukrán elemzőoldal forrásai is frissítették az aktuális fronthelyzetet tükröző térképüket, megerősítve azt, hogy az ukrán erők visszavonultak. A legfrissebb változatban náluk az látható, hogy az ukrán erők szinte teljesen elhagyták Szudzsát, és más területeket is a kurszki régióban.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás