Nem szállít a hongkongi posta az Egyesült Államokba
A döntés előzménye, hogy Washington bejelentette: május 2-tól 120 százalékos vámot vet ki a városból érkező kis értékű csomagokra.
Eddig a 800 amerikai dollárnál kisebb értékű szállítmányok adómentesen juthattak be az Egyesült Államokba – írja az MTI.

A Hongkong Post nem vállalja az új vám beszedését az amerikai hatóságok nevében, ezért április 16-tól felfüggeszti az Egyesült Államokba szánt, nem légipostai csomagok felvételét, míg a légiküldemények átvételét április 27-ig folytatja.
Hozzátették: kizárólag dokumentumokat tartalmazó küldeményeket ezt követően is elfogadnak.
A hongkongi kormány közleménye szerint a lakosságnak fel kell készülnie az „ésszerűtlen és túlzott díjakra”, amelyeket a „zsarnoki és elfogadhatatlan” amerikai intézkedések tesznek szükségessé.
A volt brit gyarmat 1997-ben került vissza kínai fennhatóság alá. A város saját kereskedelmi és vámpolitikát folytat, azonban az Egyesült Államok 2020 óta Kína részeként kezeli Hongkongot, miután Peking nemzetbiztonsági törvényt vezetett be.
Washington a kínai árukra kivetett 145 százalékos vámokat Hongkongra is kiterjesztette.
Hszia Paolong, a kínai Államtanács Hongkong- és Makaó-ügyi Hivatalának igazgatója kedden Hongkongban közölte: „Hongkong szabadkikötőként nulla vámot alkalmaz minden árura, beleértve az Egyesült Államokból származó termékeket is.”
Hozzátette: az elmúlt tíz év során az Egyesült Államok 271,5 milliárd dolláros kereskedelmi többletet könyvelhetett el Hongkonggal szemben, ennek ellenére Washington „brutális, hatalmaskodó és szégyentelen módon” lép fel a várossal szemben.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás