Kína szigorít, miután százzal csapódott villanyoszlopnak egy önvezető autó

Kína szigorít, miután százzal csapódott villanyoszlopnak egy önvezető autó

17:26 Április 18, 2025

Közélet 724 3 хвилини

Kína megtiltja az autógyártóknak, hogy az „okos vezetés” vagy „önvezető” kifejezéseket használják járműveik fejlett vezetéstámogató rendszereinek (ADAS) hirdetésekor, és szigorúbb ellenőrzést vezet be az efféle technológiai fejlesztésekre – közölte csütörtökön Pekingben az ipari minisztérium.

A szigorítás hátterében az áll, hogy a Xiaomi SU7 típusú elektromos jármű alapváltozata márciusban halálos balesetet részese volt. Az autó 97 kilométeres óránkénti sebességgel egy betonoszlopnak ütközött, röviddel azután, hogy a vezető átvette az irányítást a kevésbé fejlett vezetési technológiával rendelkező rendszertől – írja az MTI.

A minisztérium részletes tájékoztatást adott a februárban bevezetett új szabályozásról, amely a vezetési funkciókra vonatkozó távoli szoftverfrissítésekre is kiterjed. Az új előírás értelmében a gyártók a jövőben nem hajthatnak végre ilyen frissítéseket a már értékesített járműveken a hatósági jóváhagyás megszerzése nélkül.

A frissítések bevezetéséhez előzetes tesztelésre és megbízhatósági igazolásra lesz szükség.

A megbeszélésen részt vett többek között a Huawei is, amely legalább hét autómárka – köztük az Audi – számára szállít ADAS-megoldásokat Kínában.

Az autógyártók egymással versengve mutatják be új modelljeiket ADAS-funkciókkal felszerelve, gyakran az „okos vezetés” képességét kiemelve. A BYD februárban több mint húsz, tízezer dollár alatti modellt dobott piacra ingyenes vezetéstámogató funkciókkal. Számos versenytársa – köztük a Leapmotor és a Toyota – szintén megfizethető árú, hasonló járműveket dobott a piacra.

A kínai hatóságok emellett az elektromos járművek akkumulátoraira vonatkozó biztonsági követelményeket is szigorítják a tűz- és robbanásveszély csökkentése érdekében.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei