Szombaton helyezik örök nyugalomra Ferenc pápát

Szombaton helyezik örök nyugalomra Ferenc pápát

19:50 Április 22, 2025

Közélet 910 3 хвилини

Українська

A Vatikánban tartott bíborosi értekezleten hivatalosan is megerősítették, hogy a pápa temetése április 26-án, szombat reggel 10 órakor fog megtörténni. A temetéssel kezdetét veszi a katolikus egyház számára fontos, kilencnapos gyászidőszak, amely mély, tiszteletteljes megemlékezés lesz a pápa életéről és örökségéről.

A Vatikán egy másik hivatalos közleménye szerint a pápa holtteste április 26-án, szombat reggel 9 órától lesz látható a Szent Péter-bazilikában, ahol a hívek elbúcsúzhatnak tőle. Jelenleg a pápa testét a Santa Marta rezidenciában lévő kápolnában helyezték el.

Kedden a Vatikán közzétette a rezidencián készült első képeket, amelyek Ferenc pápáról halála után készültek: a fotókon az elhunyt egyházfőt nyitott koporsóban láthatjuk. A holttest felravatalozása után készített képeken a 88 éves korában, szélütés és szívelégtelenség következtében elhunyt pápa fején fehér püspöksüveg látható és vörös miseruhába öltöztették, kezében pedig rózsafüzér.

A gyászidőszak végén, május 5-én megkezdődik a konklávé, amely a katolikus egyház történetében kulcsfontosságú esemény. A konklávé célja, hogy az egyház bíborosai kiválasszák a következő pápát, aki a katolikus hívek lelki vezetője lesz – írta a Sky News.

A konklávét a Sixtus-kápolnában tartják, amelyen kizárólag azok a bíborosok vehetnek részt, akik a pápa halálának napjáig nem töltötték be 80. életévüket.

Ha nincs döntés, fekete füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből, azonban ha sikerül megválasztani az új egyházfőt, fehér füst jelzi a világ számára: új pápánk van.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei