A Nagydobronyi Magyar Házban mutatták be a PRE_SAFE katasztrófavédelmi projektet
Nagydobronyban került sor a PRE_SAFE elnevezésű, az Interreg VI-A NEXT Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna 2021–2027 Program társfinanszírozásával megvalósuló európai uniós katasztrófavédelmi program kárpátaljai nyitórendezvényére.
A PRE_SAFE európai uniós projekt célja az önkéntes katasztrófaelhárító szervezetek közötti együttműködési ökoszisztéma létrehozása és kapacitásaik növelése, valamint a magyar–szlovák–román–ukrán határ menti régiót érintő – az éghajlatváltozás és az ember által okozott – katasztrófahelyzetekre való közös felkészültség és hatékony beavatkozás kialakítása.
A projektben a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tűzoltószövetséggel, az Asociatia Multisalvával, a „Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság” Jótékonysági Szervezettel, a Nagydobrony Térség Fejlesztéséért civil szervezettel és szlovákiai Tiszacsernyő Önkormányzatával együttműködve vesz részt.

A találkozón megjelenteket elsőként Szanyi Éva, az eseménynek otthont adó Nagydobronyi Magyar Ház igazgatója köszöntötte, majd Nagy Ferenc, a kistérség polgármestere, a Nagydobrony Térség Fejlesztéséért civil szervezet elnöke szólalt fel. Elmondta: bízik abban, hogy a program elősegíti az „elmúlt rendszertől örökölt” veszélyt hordozó tényezők megszüntetését, valamint ezáltal sikerül megfelelően felkészülni a katasztrófavédelemre, amely magába foglalja a töltések megerősítését, a csatornarendszerek elhanyagolt részeinek kijavítását, illetve a Latorca ártereiben illegálisan lerakott szeméttelepek felszámolását. Nagy Ferenc hangsúlyozta, hogy a programon keresztül a szervezet hozzájuthat olyan eszközökhöz, amelyekkel kitisztíthatják a folyó mellékágainak medrét, ami nemcsak egy tisztább, de szebb és élhetőbb környezetet eredményezne. A polgármester köszönetét fejezte ki, amiért részesei lehetnek ennek a nagyszabású európai uniós projektnek.

Kárpátalja kétségkívül híres lélegzetelállító vidékeiről, ahol azonban a táj szépsége mellett a domborzatból adódóan a folyók egyfajta kockázatot is jelenthetnek. Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke saját és az egészségügyi okok miatt távol maradt Zsukovszky Miklós tiszteletes, a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság parancsnoka nevében köszönetet mondott a pályázati lehetőségért, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a helyieknek mindig idejében kell információhoz, felvilágosításhoz jutniuk az aktuális helyzetről, hogy megfelelően tudjanak reagálni, éppen ezért képezni kell őket, s eszközeiket fejleszteni szükséges. A püspök felidézte az egyházi önkéntes tűzoltóság megalapításának körülményeit, s elmondta, bízik abban, hogy a projekt keretében a dercenieknek sikerül bővíteni felszerelésüket és gépparkjukat, s reményét fejezte ki, hogy a környékbelieknek a jövőben könnyebb lesz a védekezés egy esetleges természeti katasztrófa idején.

A nyitórendezvényen Szász Jenő miniszteri biztos, az NSKI elnöke kiemelte: a PRE_SAFE projekt hosszú távon is értékes tapasztalatokat nyújt; különösen fontos szerepet kap a katasztrófavédelem területe, mivel a hatékony együttműködés vészhelyzetekben életbevágó lehet. Elmondása szerint életfilozófiájuk, hogy „a tüzet megelőzni kell, nem pedig oltani, de ha már bekövetkezett a katasztrófa, sikeresen kell azt felszámolni”. Ehhez pedig felkészült szakemberekre és önkéntesekre, megfelelő felszerelésekre, valamint összefogásra van szükség – emelte ki Szász Jenő, hozzátéve: az NSKI és a Magyar Tűzoltó Szövetség tíz évvel ezelőtt azzal a céllal hozta létre a Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózatot, hogy segítsék a négy határos régió összehangolt katasztrófavédelmi fejlesztését, melynek egy újabb állomása a most megvalósuló PRE_SAFE projekt is. „Ebben nagymértékű innováció is van, hogy hogyan lehet kapcsolatokat építeni és ezeket európai uniós szintre emelni ebben a nehéz időszakban, így ez több mint egy uniós projekt, több mint egy európai uniós együttműködés, ennek lelke van, és azt gondolom, hogy ahol a lélek is jelen van, az a Jóistentől megáldott együttműködés” – húzta alá a miniszteri biztos, azt kívánva: „mihamarabb jöjjön el az a jobb idő, amikor nemcsak a katasztrófát elhárítani kényszerülünk, hanem a nehéz ügyeket megelőzni és a jövőt tervezni is ráérünk – ez a projekt is a jövőtervezés egy eszköze”.

Péti Márton, az NSKI alelnöke kiemelte: a projekttel a négy érintett ország magyar közösségét is erősítik, hiszen kulcsfontosságú a határon átnyúló együttműködés a természeti kincsek megőrzése, valamint a katasztrófamegelőzés és a kockázatkezelés terén. A térségben élők tapasztalatai alapján az önkéntes szervezetek nélkülözhetetlenek a vészhelyzetekre való reagálásban, ugyanakkor kapacitásaik, készségeik és felszereléseik eltérőek a négy határ menti régióban. A PRE_SAFE fő célja, hogy megerősítse és professzionálisabbá tegye az önkéntes katasztrófavédelmi szervezetek közötti együttműködést, s ezáltal hozzájáruljon a lakosság, a közösségi infrastruktúra, valamint az épített és természeti környezet védelméhez a térségben. Az NSKI által a projekt megvalósítási területén elvégzendő kockázati és sebezhetőségi vizsgálat eredményei beépülnek az önkéntes katasztrófavédelmi szervezetek képzési tematikájába, így hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási képesség erősítéséhez és a legcélravezetőbb beavatkozások használatához. A határokon átnyúló fellépéseket akadályozó jogi és adminisztratív környezet vizsgálatára épülő szakpolitikai ajánlások rugalmasabb jogi hátteret eredményezhetnek, amelyek a jövőben hatékonyabb és gyorsabb közös beavatkozásokat tehetnek lehetővé katasztrófahelyzet esetén. A projektben megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően pedig mindezt a partnerszervezetek egymást kiegészítő és összhangban lévő eszközparkja is segíti.

A projekt kárpátaljai menedzsere, Tominec Mihály felvázolta azokat a fő tevékenységeket, melyek vidékünkön elsődlegesek a hatékony katasztrófamegelőzés és -védelem szempontjából. Az eszközbeszerzés mellett számos kutatást is végeznek annak érdekében, hogy a négy régiót érintő közös problémákra összehangoltan tudjanak reagálni.

A több mint 765 ezer eurós támogatással megvalósuló program 2025. január 1-jén kezdődött és 2026. december 31-ig tart.
(lexi/Kárpátalja hetilap)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás